Ki játszhat?

A dolgozó ember, az anya az nem játszik. Soha már. Elhatározta ezt hónapokkal ezelőtt. Hibát követett el régen, hogy a lelke, a személyisége minden részét beleengedte a játékba. Egy mentsége van: nem tudta, hogy ezt nem szabad. Nem ismerte még a szabályokat. Amik megvédik a teljes személyiség integritásást. Azt az érzést, hogy a hétköznapokban „én én vagyok”.

Majdnem elvesztette magát saját tudatlansága, ostobasága miatt. De csak majdnem. Az anya, a dolgozó ember mentette meg.

A dolgozó ember évek óta tudja, hogy a helyén van. Noha valaha mellékvágánynak hitte ezt az utat. Nem az volt. Nyilegyenes út. A célhoz. A munka élvezetéhez. Ahhoz, hogy ne csak pénzkeresetnek tartsa … főleg ne annak. Hanem kihivásnak, élvezetnek, minden fáradtságos percével együtt. Most mosolyogva néz maga elé. Igen, tökéletesen a helyén van. Elégedett. És boldog.

Az anya sem játszik. Az ő élete nem lehet játék tárgya. Igy anyák napján végigéli mindazt a bizonytalanságot, reszkető félelmet, szorongást, és minden boldogságot, örömet és szépséget, amit anyaként megélhetett. Hogy rádöbbenhetett arra, létezik olyan lény a földön, aki iránti szeretete ilyen erős. Most már azt is tudja, hogy nemcsak egy gyermeket tudott volna szeretni … Az anyai sziv szeretet-tágulási képessége hatalmas. Ismét elmosolyodik, mikor gyermekére gondol. Mert boldog. És elégedett.

Hogy ki az, aki játszik? Aki játszhat? Aki játszana? A nő. Az asszony. Aki sokadszorra olvasott most végig egy mesét, a-most-elnevezett-asszonyról, kinek még a neve is önmagáért beszél … és amit nem véletlenül kapott … A mese minden olvasásnál könnyeket csal a szemébe, izgalmat robbant a vérébe … Mert úgy tűnik, hogy talán valaki valahol megértett belőle valamit.

Én most áldását adja erre a játékra. Játssz és élvezd. Épp ideje már -mosoly