Micsoda szégyen
Micsoda szégyen …
A Boszorkány megnézte a kezét. Régen csak az volt a véleménye róla, hogy egy Boszorkánynak elmegy. Hosszú ujjak … mint madárkarmok markolnak néha a levegőbe. Most meg szépnek látja.
Amióta az a flúgos béka azt mondta …
Nagyobb gond a lába … mert mostanában azt is néha nézegeti. Világéletében – mind az ezer év alatt – rettenetesen randának találta. De nem érdekelte, mert ki a fene foglalkozna egy Boszorkány lábaival, akiről még azt sem lehet néha biztonsággal tudni, hogy a mágiája milyen színű, hófehér-e vagy éjfekete. Vagy akár hupilila.
Amióta az a leveli a lábáról is mondott dolgokat, hát … néha megnézegeti. És nem mindig látja olyan bűnrondának.
Nem lesz ez így jó – lamentál magában … – Még a végén énképzavarom lesz. És szégyenszemre kezdek tetszeni önmagamnak. Micsoda szégyen …
Az első mese
Ezeréves Boszorkányok és nagyszájú békák persze csak a mesékben léteznek. Szeretem írni őket. Rövidek és csattanósak. Engem is szórakoztatnak.
_____________
A Boszorkány megkereste azt a foszladozó könyvet, amibe a naplóját írta. Igen, kérem, ez egy naplómániás Boszorkány. Vannak ilyenek. Még a mesében is. Hát még a valóságban.
Vastag volt a könyv. Sok lap kell ledokumentálni azt az ezer évet. Lapozott egyre visszább az időben. És addig keresett, amig meg nem találta az első igazi boszorkány-mesét magáról és a békáról. De akkor még nem boszorkány és béka voltak …
És persze nem boszorkány-mese volt a címe.
„Nem vagyok biztos benne….”
A Boszorkány és a béka a rendes, jó emberekről beszélgettek …
„Az a baj, hogy a nők nem igazán szeretik a rendes, jó embereket, nem vonzóak számukra, sokkal jobban vonzzák őket a mocskos, szemét alakok” – mondta a béka és ezzel megdöbbentő bölcsességről tett tanúbizonyságot.
Itt már a Boszorkány nem bírta nevetés nélkül és csak ennyit mondott:
„Te egy mocskos, szemét alak vagy.”
________________
Napok óta olvasgatja azt az ezeréves foszlott könyvet – csinálni kellene már valamit, mert lassan ezer és ezer lapra esik szét a vénségtől …. – és egy nagyon furcsa kérdést tett fel magának.
„Valóban el akarom én hajtani az életemből ezt a nagymellényű, nagypofájú, beképzelt és hímsoviniszta levelit? Aki megpróbálja magát a Nagy Sötét Erdő legalázatosabb lényének álcázni?”
Majd meg is adta a választ, bár közben a fejét csóválta az önmagával való egyet nem értéstől …
„Nem vagyok biztos benne….”
Egy láda titkai
A Boszorkány azon töprengett, hogy leveli úr megérdemelne már egy nyakörvet a nyakába, meg egy pórázt is természetesen. A Sötét Erdő mélyén lévő kis vegyesboltban ilyet pedig nem árulnak. Meg az olyan snassz is lenne … venni? inkább csinálni kéne … az legalább személyes, benne van a Boszorkány keze munkája, s nem utolsó sorban talán egy kicsit a lelke is.
Miből csinálja? Indákból, hajlékony ágakból, vagy a kígyók levetett bőréből? Nem jó, mert azok mind kellenek a varázsláshoz.
Öreg csontjait ropogtatva felállt és kinyitotta a kunyhó sarkában lévő ősöreg ládát, amiben a múlt emlékeit őrizgette, még ezer évvel ezelőttről, amikor nem boszorkány volt, hanem csak egy suttyócska, aki királylánynak képzelte magát és egy másik ezer évig a megváltó királyfit várta …
Van-e valami hasznos a ládában? Hopp, egy korbács. Kezébe fogta, forgatta és csak nevetett, nevetett, mert a korbács olyan volt mintha a szürkék összes árnyalata benne lenne: piros és fekete … Micsoda röhejes szín egy ilyen eszköznek. És korbácsként nem is tudná használni. Semmi kedve, hogy a saját csuklója fájduljon bele a balfék módon kivitelezett ütésbe. Ja kérem, ezt is tanulni kell.
Már régen ki akarta dobni, de valamiért nem tette.
Megtapogatta a vékony bőr csíkokat a korbács végén. Hmmm .. a fene bánja, hogy piros. Ez valódi bőr. És a szélessége, vastagsága is épp megfelel. Némi kreativitással nagyon jó nyakörvet lehet csinálni belőle. És még pórázt is lehet fonni a hosszában félbevágott csíkokból.
Egy pillanatig látta maga előtt leveli urat .. milyen cuki lesz benne.
Nem kérek rizsköretet
A Boszorkány visszapergette magában az elhangzott beszélgetést. Ez a leveli már megint hülyeségeket beszél.
Pedig előző este olyan jó volt. Elsutyorogtak a Nagy Semmi két széléről, a Boszorkány felvidult, nagyon jókat nevetett, leveli kifejezetten szórakoztató és humoros kedvében volt, mintha megérezte volna, hogy a Boszorkányának épp erre van szüksége. Hisz egész nap egy katasztrófa volt a kedve …
béka: Szerintem már sokkal jobban uralsz engem, mint azt eddig gondoltam. És minél többet megyek hozzád, annál jobban benevelsz magadnak.
Boszorkány: És ez baj?
béka: Az igazság az, hogy élvezem.
Boszorkány: Akkor örülök.
béka: Csak nem tudom, hogyan lehet ilyesmit elfogadnom. Az energiáimat már tudod irányítani és ilyen formában már a testemet is valamelyest.
Boszorkány: „Csak nem tudom hogyan lehet ilyesmit elfogadnom”? Ezt hogy érted? Mert nekem épp most úgy tűnik, mint aki ezzel akar mindenből visszatáncolni. Ha nincs kedved folytatni, semmi rizsköret nem kell. Megmondod egyenesen, oszt annyi.
béka: Nem visszatáncolás ez, hanem valamilyen kérdés. Mi lesz, ha majd sokkal jobban beuralod a testemet a mostaninál is? Ráadásul annyira élvezni fogom, hogy odaadok neked bármimet?
Boszorkány: Mi az, hogy odaadsz bármidet? Attól félsz, hogy nekem pénz vagy ilyesmik kellenek? Ne röhögtess már … Engem még soha béka nem pénzelt, egész életemben én pénzeltem őket …. Maximum egy sport szelet … De még az sem kell.
béka: Nem erre gondolok. Már nagyon várom, hogy csak nadrágon keresztül is hozzáérj a farkamhoz… Nekem már olyan vágyam van, hogy a testem minél több pontján érezzem hogy „kiszívod” belőle az energiát.
Boszorkány: Ugye a kezem azért nem fogod egyszer megkérni?
A Boszorkányok sem mindig vannak topon
béka: Valamit nagyon össze tudtál kötni, mert már nagyon várom azt a pulzáló érzést, mikor a kezeid elveszik az energiámat.
Boszorkány: azt a kötést együtt csináltuk, kézenfogva
béka: Elvileg minden energiánk összekötődik…
Boszorkány: kérdezek valamit. én egy jócskán középkorú, semmi kis nő vagyok. te meg egy vonzó, jóképű pasi. nem undorodsz tőlem? mert mindig ettől félek …
béka: Szerinted az az illető undorodik tőled, aki a […]. Nem. Én már nem játszani akarok, hanem szó szerint vágyom rá, hogy nevelj… sőt, idomíts mint egy …
Boszorkány: már elég régen valóban nevellek, te kis hüle. a férfit nevelni kell, még akkor is, ha felnőtt. hogy olyan legyen, amilyennek én és persze ő is szeretnénk 🙂
béka: Egyszerűen olyan érzésem van, hogy átformálsz.
Boszorkány: szeretném, hogy mindketten örömet találjunk valahogy a dologban
béka: És ha nekem az az öröm, ha teljesen nullává nevelsz, elveszed az energiámat és alantassá is változtatsz?
Boszorkány: na majd ezt még megbeszéljük. most megyek, mert nagyon fáradt vagyok. jóccaka
béka: Aludj jól!
Boszorkány: te is
béka: Majd a lábaidnál…
Boszorkány: 🙂
_____________
A Boszorkány is lehet néha bizonytalan önmagában, lehetnek rossz napjai, percei. A békájának ilyenkor az a legfőbb dolga, hogy felvidítsa. Tényleg megérdemelné már, hogy a lábaimnál aludjon 🙂