Napok óta leginkább karácsonyi filmeket nézek. Átlagban tízből van nyolc, ami kellemes limonádé, egy, ami közepes, és egy, ami nagyon jó. Miért kell nekem most ilyen? Hisz úgyis mind boldogan végződik, boritékolni lehet már az elején.

És mind azokat a karácsonyokat juttatja eszembe, amiket már valaki nélkül töltöttünk, töltöttem. Először nem volt már ott Mama, aztán Nagyapa. Később már apám sem. De amig ő élt, mindig ketten mentünk karácsonyfát venni. Kiválasztottuk közösen, szinte mindig egyetértésben. Aztán összekötözte a fát, feltette a kerékpárjára és hazavittük. Karácsonykor belefaragta a tartóba és én diszithettem.
Milyen fura. Fenyővásárlás közben is alig beszéltünk. De mindig ugyanaz a fa tetszett meg mindkettőnknek. Nem tudtunk beszélgetni? Vagy nem kellett? Mert talán szavak nélkül is?

Aztán ott volt az első karácsony, amkior már ő sem volt ott. Akkor egyedül mentem kerékpárral fát venni. Kiválasztottam, összekötöztem, rátettem a közel három méteres fát a kempingkerékpáromra és hazatoltam. Közben apára gondoltam. Jó lett volna sírni ott az utcán, de mind a két kezem kellett, hogy tartsam a biciklit és rajta a nagy fát. Folyt volna az orrom és meg sem tudtam volna törölni.

Most pótolok egy kicsit minden olyan karácsonyért, amikor nélküle kellett már mennem fát venni.
Épp szünetre állitottam a soros filmet. Remélhetőleg ennek is jó vége lesz. Hiszen a legtöbb ilyennek mindig az van.

Miért nincs mindig Karácsony, hogy az életnek is jó vége legyen ….