Minden fontos dologra képes vagy egyedül is a világon.

Elhiszed? Akkor jó.
Nem hiszed? No látod, ezért nem vagy képes rá.

Én minden fontos dolog elrendezésére, megoldására képes vagyok. Jó, ha van egy társam a dolgaimban. De ne azért legyen, mert egyedül képtelen lennék dolgokat elrendezni, problémákat megoldani. Ha nincs mindenhez elég fizikai erőm, vagy ügyességem, akkor használom az eszemet. Amúgy is szeretem használni. Tudod … a közmondás: többet ésszel, mint erővel.

Persze, jó ha az embernek van társa az életben. De csak akkor igazán jó, ha tisztában van vele, hogy társ, barátok, segitség nélkül is boldogulna, ha szál egyedül maradna is … És ezzel a hittel élve megtiszteli a társát azzal, hogy nem egy műkéznek, műagynak gondolja, aki helyette cselekszik vagy helyette gondolkozik. Cselekedhet és gondolkodhat. De csak azért, hogy a munkát megosszuk. Nem azért, mert én képtelen vagyok rá.

És aki ezt most olvassa, az legyen szives és vonatkoztasson el egy kicsit a mindennapok aprócseprő vackaitól. Nem olyanokról beszélek, mint autószerelés, vagy izzólámpa kicserélése a plafonon, vagy esetleg egy szakadás megvarrása a ruhán. Ennél azért kissé elvontabb dolgokra gondolok, az eszmefuttatásom elvi sikon mozog. Ami viszont majd visszahat a hétköznapokra is …

Két kijelentés: képes vagyok rá illetve nem vagyok képes. Alig pár betűnyi különbség. De nem mindegy, hogy melyiket hiszem el … Mert ha jól dolgozik a lelkem, akkor döbbenetes különbség lesz a végeredményben. Vagy büszke leszek magamra és elégedett, vagy szégyelni fogom az egész világ és főleg önmagam előtt önnön kisebbrendűségemet, tehetetlenségemet.

Szeretném most már a maradékot úgy leélni, hogy inkább a megelégedettség felé haladok. Mert sokáig nem igy csináltam. Talán már megérdemlem.

Isten olyannak alkotott, amilyennek. De kizárt dolog, hogy eleve selejtnek, gyártáshibásnak tervezett volna. Illetve csak annyira, mint mindenki mást. Nem jobban.

Képes vagyok mindenre, amire az én Uram, Istenem megteremtett. Talán már Neki is be kell ezt bizonyitanom. Sose tudja az ember, hogy mennyi idő van hátra …

És én már oly sok évet elvesztegettem. A pazarlásnak lassan végét kell vessek.