Szerintem mindegy. Ebben az egyben semmi különbség nincs köztünk.

Egy érzés. Egy gondolat, ami felvillan az ember agyában, csak úgy ok nélkül, a nap bármelyik percében, akár hajnalban is … És hirtelen valami melegség önti el a szivet … olyan érdekes melegség, amit soha máskor nem érez ez ember … Melegség és boldogság. Csak annak okán, hogy valaki létezik a világban és már a gondolat, hogy eszébe jut az embernek ez az apró tény, már az is meleget ad a léleknek … Aztán ez a melegség felkúszik a szem köré és két kövér, forró könnycsepp lesz belőle, végigcsordul a mosolygó arcon. Könny, pedig nemcsak az arc mosolyog, hanem a sziv is. A boldogság könnye …

Könny és mosoly … mily furcsa páros … Csak egyetlen dolog létezik az életben, amikor ez együttesen helyénvaló. Abban a szeretetben, amit az ember – és nem nő, vagy férfi – a gyereke iránt érez.

Sajnálom mindazt, aki ezt nem érti. Mert nem érzi …

Nincs olyan külön kategória, hogy anyai és apai szeretet. Szülői szeretet van. Amiben benne van minden szeretet forma, amit életünkben éreztünk bármi vagy bárki iránt. Ez a szeretet esszenciája. Istentől kapott legnagyobb ajándékunk az életünk mellett. Mert ezt átélve tudjuk talán megérteni, hogy mit is jelenthet az Isteni megbocsátás és szeretet gyarló gyermekei, az emberek iránt. Mi emberek sokszor nem tudunk igazán megbocsájtani bűnözőknek, gonosztevőknek. Törvény van, ami elitéli őket. És nem tudjuk elképzelni, hogy Isten, mint mennyei Atyánk – mindannyiunké – olyan bűnöket is képes lehet megbocsájtani, ami az emberek szemében elképzelhetetlen …

Szeretem. Egy szó. De ez a szeretet hegyeket mozgathat, világokat fordithat meg a sarkánál fogva, és még egy fix pont sem kell külön hozzá. Mert ez a szeretet önmaga az a fix pont. És nem függ semmitől. Nem ok, hanem következmény. Mert ő létezik. És én hálás vagyok Istennek, hogy életet adhattam valakinek. A gyermekvállalás nem más, mint a Teremtés csodájának kezünkbe adása. Boldog lehet az az ember, aki ezt birtokolta már az életében. Mert már nem élt hiába. És mert ezzel Isten azt is megmutatja, annak akinek van eléggé nyitott szive az érzés befogadására, hogy milyen is lehet az a szeretet, amit Ő érez irántunk, gyarló gyermekei iránt. Akik nap mint nap megbántjuk, elszomoritjuk, de szeretetét megrenditeni nem tudjuk.

Sokszor haragszom rá, nagyon. Felbosszant annyira, hogy szinte a guta kerülget. De ez nincs semmilyen kapcsolatban azzal a szerettel, amit iránta érzek. A legnagyobb dühömben is ugyanúgy szeretem. És ez a szeretet megbonthatatlan. Balga az és ostoba, aki ezt valaha is feltételezné rólam. Főleg úgy, hogy még nem is tagadom vagy titkolom.

És nem gondolom, hogy ez a szeretet csak az anyák sajátja. Sok apát ismerek, aki ezt a szeretetet büszkén vállalja. Ezért is mondom, hogy mindegy, hogy nő vagy férfi. Nem függ sem kromoszómától, sem személyi számtól. Mindösszesen sziv kell hozzá. És lélek. És sajnálom azt, akinek ez nincs. Vagy ha van, akkor valamiért nem használja normálisan.

De én már azt is tudom, hogy ezt majd neki a mi Atyánk, mindannyiunk Atyja bocsájtja meg…

„És bocsásd meg vétkeinket,
Miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek”

Amen