Én meg ülök. És megint nézek ki a fejemből. Nem jó ez igy valahogy, csak azt érzem …

Nem raktam újra a gépet. Arra sem volt kedvem. Ettem, fájlaltam a térdem, neteztem, de azt sem valamilyen hű de nagy lelkesedéssel. Kitakaritottam a gépet az Ad Aware-vel. Azt mondja, hogy nincs benne semmi. 59000 file van rajta, viszonylag hamar átnézte. Emlékszem, volt amikor 160000 fölött volt. Sok szar … Mint az egész élet.

Megirom még ezt, aztán lefekszem. Fáradt vagyok, elkeseredett és öreg. Ez van. És nincs kedvem semmihez.

November … mindig a legutálatosabb hónap az év végén. Bár most elég jól viseltem ma reggelig. De aztán minden olyan elromlottnak kezdett el kinézni. Lehet, hogy az is. Én magam is elromlott vagyok. Hasznavehetetlen senkinek érzem most magam. Nyomorék. Lelkileg is, testileg is. Elkopott, elhasználódott, mint ez a gép itt előttem … Együtt öregedtünk meg. Sose adtam neki nevet. Név nélkül fog lassan az enyészet martalékává válni, mint én.

Azt hiszem, jól tettem, hogy lezártam a kommenteket. Ez nem küzdőtér. Nem azért irtam évekig. Néha szoktam mentést csinálni róla. Majd egyszer kitörlöm. Marad a mentés. Azt nekiadom a gyerekemnek. Ha akarja, elolvassa. Emlékek az anyja életéből. Ha akarja, meg nyugodtan törölje le a gépről.

Mindegy már. Nekem legalábbis.

Minden poszt kimegy a Facebookra. Oda irhat kommentet bármelyik bejegyzéshez, aki akar.