szombat

tegnap este óta szar kedvem van. ma reggel megint nem a padlóra léptem, hanem a nyűves gödörbe. néha nagyon nehéz kimászni. és ráadásul mindenem fáj éppen. ez se valami hangulatfényesitő dolog

*

persze hogy szar volt a kedvem. mert tegnap nem teljesitettem azt, amit kitűztem magam elé. most, hogy megcsináltam, sokkal jobb

közben rájöttem, hogy filmnézés közben is lehet tornázni
az elégedettség és az elégedetlenség között keskeny a határ. könnyű átlépni. mindössze csinálni kell.
na, tegyük el magunkat holnapra

vasárnap

mi a fenének keltem én fel fél hatkor/fél hétkor, tudja a fene, hogy hány óra van, mikor hajnalban feküdtem le fél háromkor/fél négykor. ennek az óra összevissza állitásnak tényleg nincs semmi értelme, hagyják meg a nyári időszámitást, oszt annyi. úgyis mindenki utálja, ha korán sötétedik.

ma reggel szinte nem volt dagadt a bokám. pedig nem sokat feküdtem. nem is emlékszem, mikor volt ilyen utoljára. persze napközben megint dagadozni fog, de ez a reggel reményt ébreszt bennem. ez egy jó reggel. most már csak egy fodrászt kéne keritenem minél hamarább, mert lóg a szemembe a haj és az agyamra fog menni.

ha ma írnivalóm támad, majd írok ehhez.

*

épp az előbb mondta a doki egy pasinak, már a bypass műtét után, – nem tartotta az előirt étrendet, olvasott a vegetáriánus módszerekről és úgy döntött, nem eszik húst, hanem inkább némi szénhidrátot … mert az egészségesebb étrend … agyam elszáll – hogy nem fogja pazarolni az idejét játszmákra.
bár ennek ellenéra a lecseszés után mindig az még egy utolsó lehetőséget.
vajon hányszor mondta már ki: I give you a last chance

valamelyik nap észrevettem, hogy hajlott már a háta. nem csoda, hisz 70 fölött van

hétfő éjjel

este kilenckor olyan gyorsan elmentem aludni, mint akit kergettek. álommanó itt állt mellettem és kenegett a szemem a ragacsával … aludtam, álomdtam. az álom egy akciófilmnek is beillett volna. szerencsére nem hatott rám nyomasztóan. a vége felé – épp egy emberrablás és túszejtés kellős közepette (én nem voltam a túszok között, inkább olyan kiszabaditófélének tűntem) – azt éreztem, hogy engem már semmi emberrablás nem érdekel, amig nem találok egy mosdót, mert bepipilek. már láttam a mosdó ajtaját, mikor felébredtem. és elmenetm pipilni, mert a valóságban kellett. mindig csodálkoztam, milyen jól be tudom épiteni a valós fizikai szükségleteket az álmaimba

most épp itt ülök az asztalnál, mert ki kell várnom, amig újra álmos leszek

tegnap délutántól igazi sóvárgásom – craving, mert tanulok angolul – volt. édességre. konkrétan csokira. van itthon. mert ha nincs, akkor még rosszabb lenne. igy legalább enyém a döntés. nem ettem. ittam egy kisbögre tejet és slussz

az előbb olvasta barátném blogját a Pixin. hogy valami nehéz-e vagy könnyű. erről eszembe jutott az egyik kedvencem: