Benyúlt a lelkébe egy kéz és évek alatt lassanként letépdeste a romlás virágainak szirmait. A lefosztott szárakkal kezében jött rá, hogy nem illat volt, amit sokáig érzett.

Hanem bűz. Mocsári.

A szabad levegő tiszta illatát szagolja végre. És hálás annak a kéznek. Naponta legalább egy imával. Hálálja meg? Nem, azt nem lehet. Tartozik? Azt sem.

Csak a szeretet. Naponta egy ima. Néha több is. Mint most.