Mostanában egyre több olyan visszajelzést kapok – akár nyilvánosan, akár magánlevelekben -, hogy én valami kibaszott példakép vagyok a BDSM világában. Mármint subként. Hogy sokan azért indultak el ezen az úton, mert az én példám … az én blogom … az én weboldalam …

Hát a nemlétező faszom tele van vele. Az egésszel. A példával. A torz piedesztálra helyezett és szintén eltorzult mintasub szereppel.

Nem vagyok mintasub, basszátok meg -ghost Nem is voltam. Soha. Egy jól működő bottom voltam az ágyban, megbizható, a topnak nem kellet félnie attól, hogy elszáll az agyam és a saját hülyeségem miatt engedem, hogy bármi valódi kárt okozzon bennem/nekem. Ennyi. Csak ennyi. És erre büszke is vagyok.

Subként meg én voltam a világ legnagyobb barma, egy monstre méretű hülye picsa. Akinek a hétköznapokban – és nem az ágyban – szállt el a józan esze. Mert kontrollálatlanul – beleragadva a szerelem bűvöletébe – engedte, hogy a mindennapokban is meguralja valaki, aki képtelen volt ezt az uralmi poziciót kellő kritikával és normálisan használni. Nem hibáztatom. Illetve nem jobban, mint magamat. Együtt basztuk el, de nagyon. Én leginkább azzal, hogy engedtem, hogy a fejemre szarjon. A nyakamra lépjen. Hogy a „nekem fontos a véleményed, drága” felkiáltással aztán magasról szarjon a véleményemre.

Ide figyeljetek, arany kis szubjaim, drága kis hülye picsák, akik olvassátok a régi blogposztjaimat, a weboldalamat. Fejezzétek be ezt a kapitális marhaságot, hogy én bárkinek is példakép legyek. Ellenkező esetben jó úton jártok afelé, hogy tönkretegyétek magatokat, az életeteket -wehe

Uff. Én szóltam.