Nem először találkoztak. Hónapok óta tartott már a kapcsolat a szubmisszív nő és a domináns férfi között.

Nincs sok mesélnivaló az ismerkedés elejéről. Olyan, mint mindenki másé. Levelezés a neten, óvatos léptek egymás felé, tapogató csápok a neten keresztül. A két lény csápjai egyre inkább összeértek. Megérintették egymást. Itt volt az idő a továbblépésre. Az első kávéra, az első valós face to face beszélgetésre.

Már az első találkozáskor mindketten tudták, hogy valódi a vonzalom, valódi a vágy. És lesz folytatás.
Még néhány kávé lefolyt a torkokon, pár sütemény is landolt a gyomrokban a meghitt cukrászda kisasztalánál. Lassan már törzshelyük lett. Közben beszéltek, beszéltek, kérdeztek és feleltek, kinyitották magukat a másiknak.

Aztán jött egy kézfogás, a férfi lágyan, mégis erősen tartotta a nő kezét. Akkor ismét megérezték, hogy jön az újabb fejezet.
Igy lépdeltek be kézenfogva az uralkodás és alávetettség mágikus világába. Egyre mélyebbre és mélyebbre jutottak. A vágyaik tiszták voltak és megélték őket. A nő nemcsak a szolgálat örömét ismerte meg, hanem a fájdalom gyönyörét is. A korbács, a pálca, az összes eszköz mind imádott és rettegett barát-ellenség lett.

Egy év, vagy talán már több is eltelt. Nincs rá egyszerűbb szó, csak az, hogy boldogok voltak.

De a sors nem mindig támogatja a boldogságot. A nő előlépési lehetőséget kapott a munkahelyén. Magas rang, magas fizetés, magas elvárások. És egy költözés. Élete álma valósul meg, ha elfogadja. Mit tegyen? A férfi nem tud költözni vele, talán nem is akarna, még ha tehetné is. Mert más kötelezettségei is vannak. Munkahely, ahol vezető, egy most épülő ház, olyan, amire mindig vágyott.

Mit tegyen? Hisz őket csak a Ds kötötte össze, nem volt szerelem. Vajon olyan erős-e a BDSM kötele, hogy …. és a nő magában nem tudta befejezni a mondatot. Hisz sosem volt köztük szó hétköznapi érzelmekről. Még az elején megegyeztek, hogy csak a BDSM, semmi más. Tiszta és átlátható viszonyt akartak kettejük között.

Mit tegyen?

A következő találkozásnál, mint mindig pillanatok múlva fellobbant köztük a perverz gyönyör sodró őrülete. A domináns uralkodni vágyott, a szubmissziv alárendelődni. A szadista ütni akart, a mazochista fájdalomra sóvárgott. Ennek mindig jó módja a büntetés. Hisz senki sem tökéletes. Hibát lehet találni, a büntetést meg lehet határozni, az ütéseket ki lehet mérni. És minden jó lesz. Mindkettőjüknek jó lesz.

A férfi kezébe vette a pálcát, azt amit a nő a legjobban gyűlölt és imádott. Alázatosan, minden figyelmeztetés és felszólitás nélkül előrehajolt, megfogta a bokáját.

Csatt … köszönöm, Uram … csatt … mit tegyen? … köszönöm, Uram … csatt … mit tegyen? mit tegyen? … most elmaradt a köszönöm, elfelejtette, mert a mit tegyen, mit tegyen már észvesztő hangosan üvöltött a lelkében … most újra fogja kezdeni .. nem baj, hisz megérdemli .. és imádja a fájdalmat is … mit tegyen?

Csatt …

Semmi köszönöm uram. A nő felállt. A férfi megdöbbent. Ilyet még soha …
A nő szembefordult a férfival és kimondta azt az egy szót, amit még sosem. A kilépőszót. A szót, ami a megegyezésük szerint mindennek a végét jelenti. Hirtelen jéghideg lett a szobában.

A nő egy pillanatra végighúzta kezét a fájó területen, hogy még a tenyerében is megőrizze az érzést.
Majd szó nélkül felöltözött és elment.

/Varnyu/

hogy honnan jött az ihlet éjjel fél kettőkor, nem tudom. na mindegy.