A nő áll. Próbája egyenesen tartani magát, de feje lehajtva. Megegyezés. Nem nézhet a férfi szemébe, csak ha engedélyt kap rá. Pedig olyan szép szeme van. Csöndes sajnálkozás önmagában. Szereti nézni a szemét. Hol kemény, mint a szikla, hol meg kedves, sugárzik belőle valami, nem tudja megfogalmazni, mi az. Szeretet? Gondoskodás? Ilyesfélék.

Pár dolog. Amit nem tett meg jól. Vagy elfelejtett és csak későn csinálta meg. Most számon fogja kérni tőle. Hazudhatna is. Mert ami kész … hát ki kapná rajta, hogy nem akkor? Amikor kellett volna. Senki. Hazudjon? Miért ne …

Jönnek a kérdések. Várakozás a válaszra. Van pár másodperce dönteni.

A döntés gyors és egyenes. Nem tudna hazudni neki. Csak az igazat. Nem tesz hozzá semmit, nem vesz el belőle valamit. Nem írja át, nem szépíti. Most biztos kemény a nézése.

– Vetkőzz. Aztán térdelj le.

Levetkőzik, letérdel. Feje mélyen lehajtva. Nem láthatja a férfi mosolygó tekintetét.