Carada tanmeséje:

Hol volt, hol nem volt, együtt élt egyszer egy erdőben a Nyúl, az Egér és a Farkas. Előbbiek kerülték utóbbit, mint ördög a tömjénfüstöt, de egy szép napon úgy adódott, hogy bizony az ordas rajtuk ütött, amikor épp magvas filozófiai kérdésekről beszélgettek. Nosza, a Nyúl felhúzta cipőjét, az Egér pedig csak úgy mezítláb skerált utána. Híres versenyegér volt, a nyúl meg mindig csak a vele született képességeiből élt, úgyhogy pont egy sebességgel rohantak a Farkas elől.

Már kedték sípolva szedni a levegőt, amikor egy nem-is-olyan-széles szakadék állta útjukat. – Bakker – lihegte a Nyúl (pedig futócipő volt rajta), – csak egy esélyünk van: át kell ugranunk a túloldalra! – Hülye vagy?! – hörögte az Egér. – Ezt én a büdös életben át nem ugrom! – Hát ez probléma – érzett együtt a nyúl, de csak farkányi ideig, mert a Farkas csörtetése már egészen közelről hallatszott. Nagy lendületet vett, és impozáns ívben átlendült a mélység fölött.

Egerünk sem sokat hezitált, eldöntötte, hogy inkább szabadon, demokratikusan meghal a szakadékban, mintsem hogy a gaz Farkast táplálja, úgyhogy tett egy kis lépést a túlpart felé.

Tulajdonképpen mindkettejük számítása bejöhetett volna, ha nem kerekedik egy hirtelen szélroham. A Nyúl a szélnyírás miatt meredeken zuhanni kezdett, és csörömpölve becsapódott a szakadék alján, az Egeret pedig a szakadék oldalához vágta, ahol belegabalyodott egy csenevész bokor ágaiba.

Amikor a Farkas lepillantott, csak a Nyúl füstölgő roncsait látta. A füst marta a szemét, nem sokáig keresgélte az Egeret, különben is: ha még a Nyúlnak sem sikerült, az Egér biztosan rajtavesztett, gondolta. Sarkon fordult, elballagott, az Egér pedig kikecmergett a szakadékból, és sürgősen kivándorolt egy egészen sík vidékre.

Varnyu kiegészitése:

A győztesek
soha nem adják fel.
Akik feladják,
soha nem győznek…

Varnyu második kiegészitése:

Korántsem biztos, hogy az lesz a győztes, aki meggondolatlanul és nagyképűen ugrál a szakadéknál

Lehetek én az egér?