(Állj meg, állj meg!! Nem mehetsz tovább!! Talán még akkor sem mehetnél, ha itt ülnétek egymással szemben. Érzed a veszélyt. Amit a könyvek tanítottak. Nem biztos, hogy mindent meg kell tudni. Mert a múlt nem változtatható meg.)

– Muszáj kimennem cigizni.

Muszáj? Ezt nem így szokta mondani. Legfeljebb úgy, hogy kimegyek egy cigire. Mert cigizni sosem muszáj. Apró kis részlet. Mint azok is, amikből az évek alatt nagy biztonsággal összerakja magában a válaszokat. A miértekre. De soha nem tudhatja teljes bizonyossággal, hogy igaza van-e …

Egy kis faluban zajló perben az ügyész behívta első tanúját, egy idős nagymamát.
Odalépett a tanúhoz és megkérdezte tőle:
– Takács néni, ismer engem?
Mire a hölgy:
– Persze hogy ismerlek. Gyerekkorod óta ismerlek, és mondhatom, kiábrándultam belőled.
Hazudsz, csalod a feleségedet, befolyásolod az embereket, rágalmazod őket a hátuk mögött. Nagy embernek hiszed magad, miközben annyi eszed sincs, mint egy utcaseprőnek. Igen, persze hogy ismerlek.
Az ügyésznek tátva maradt a szája, azt sem tudta, köpjön vagy nyeljen. Némi gondolkodás után a terem másik végébe mutatott és megkérdezte:
– Takács néni, ismeri a védőügyvédet?
– Hát persze. A védőügyvédet is gyerekkora óta ismerem. Gyenge jellem, italos természetű, senkivel sem tud normális kapcsolatot teremteni és mint ügyvéd egyike a legrosszabbaknak az országban. Hogy el ne felejtsem, ő is csalja a feleségét méghozzá három nővel, az egyik a maga felesége, ügyész úr… Igen, ismerem.
A védőügyvéd sokkot kapott. Erre a bíró magához kérte az ügyészt és az ügyvédet, és nagyon halkan így szólt hozzájuk:
– Ha bármelyikük megkérdezi a hölgytől, hogy ismer-e engem, esküszöm, hogy börtönben fog megrohadni.