Az Életből nem jó kimaradni
„Hát majd négy év múlva -D ”
Érdekes. Közben másfelé néztem. Mert egy mondat járt a fejemben. „Négy év múlva ugyanitt.”
Négy év. Sok vagy kevés? Ki tudja. Ez is lehet, meg az is.
De ez a párhuzamosan mondott-gondolt négy év valahogy azt a reményt juttatta az eszembe … hogy megérjük.
Ki fog derülni.
Azt hiszem, hogy egyikünk sírkövére – szerintem nekem nem lesz olyanom, de most mindegy – nem az lesz felírva, mint a viccbéli hipochondernek: Na ugye megmondtam …
Valamiért ez még ide tartozik:
Meséltem a keresztszüleimről, azoknak a szüleiről, a gyermekeikről, a házastársaikról. Hogy mind milyen barátságos, jó humorú, nagyhangú és valahogy hasonló arcú ember volt. És hogy mennyire szerettem náluk lenni. Mert érezhető volt még gyerekként is a családi összetartás és szeretet.
De azt nem meséltem, hogy keresztapám egyszer behívott a könyves szobába – én csak annak neveztem magamban, mert körben polcok voltak, telistele szép régi könyvekkel – és a kezembe adott egyet, abban is egy novellát, és azt mondta, hogy olvassam el, ha kedvem van, mert neki az a kedvence. Ahogy most ez bevillant, mintha az lett volna a címe: Amikor az istenek is sírnak. Bár ez korántsem biztos … No, mindegy, nekem ez maradt meg. A történetére vázlatosan most is emlékszem. Egy fiatal pár egymásba szeretett, de annyira fontosnak tartották a tisztaságot, a szüzességet, az erkölcsöket, hogy soha nem lettek egymáséi. A szerelmük plátói maradt. Talán az istenek ezt megelégelték? … nem tudom már … de fiatalon meghaltak. Mintegy büntetésül. És a haláluk után az istenek is sírtak.
Miért mutatta ezt meg nekem a keresztapám? Miért nem mondta el, hogy neki mit jelentett ez a novella? Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy mit jelent nekem most keresztapám akkori üzenete.
Az ember sok ostobaságot követ el az élete során, akár akarja, akár nem. De inkább ezeket bánja meg az utolsó percben, mint azt, hogy kihagyott mindent.
Az Életből nem jó kimaradni
Hozzászólások
Az Életből nem jó kimaradni — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>