Látja az ember, vagy inkább csak érzi … Hogy valami nem stimmel. Csak persze nehéz kibogozni. Néha évek is kellenek hozzá.

Nem, ez nem valami betegség. Inkább az, hogy imádtam Agatha Christie regényeit. Oly egyszerű történetek. Mindegyikben csak egy logikai bukfenc van. Ha sikerül az embernek megtalálni és kitakarítani belőle, akár el se olvassa a könyvet, mert már a felénél tudja, hogy ki a gyilkos és azt is, hogy miért ölt.

Itt van például kedvencem, Csuang-ce. A mosolyával. Mi abban a mesében a logikai csomó? Anélkül persze, hogy lehülyézném Csuang-cét vagy dologtalan semmiházinak titulálnám. Mert az nagyon olcsó móka lenne.

Csuang-ce felment a hegyre. Nem vitte a feleségét. Magára hagyta. Vajon miért gondolta, hogy másodszor majd vele megy? Na ez az ő „csomója”. Értelem miatt ment fel, de az érzelmei miatt jött le. Hibázott. Vagy-vagy. Ha az értelemnél marad, le sem jött volna. Ha az érzelemnél, fel sem ment volna. Kár volt kevernie a dolgokat.

És hogy nekem mi ebből a hasznom? Az, hogy a saját életem két fonalán is egyszerre láttam meg a hibát. A bukfencet.

Ha első alkalommal nem … miért gondoltam, hogy majd másodszor igen? Miért nem tanultam a sikertelenségből … ? Többször, több különböző esetben ráadásul … Hiszen Einstein is leírta.

Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.

Miért kevertem mindig az értelmet az érzelemmel? Vagy-vagy. A legnagyobb őrültség ezeket keverni … Telerakja az életet csomókkal. Csomókkal a logika vagy az érzelmek fonalán. Vagy-vagy.

Na most melyiket takarítsam ki magamból???