Igen, néha van. Szerencsére ritkán. Mert az egyedül nem egyenlő a magánnyal. Egyedül szeretek lenni. És nincs semmi bajom vele. De néha meglegyint a magány szele is. Ez nem jó érzés. Most épp harmadik napja tart. Nem tesz nekem jót a hétvége.

Néha úgy érzem, hogy hiányzik. Aztán tudatosan azt játszom, hogy jön vissza. Belép az ajtón. Meglátom. Jóképű. Szép kék a szeme. Szép a mosolya.

És gonosz a lelke. És amikor a lelket is meglátom a külső mögött, megborzongat valami és azt gondolom: soha többé. Nem akarom mégegyszer az életembe a gonoszat beengedni. A külső olyannyira nem minden, hogy egyenlő a semmivel … Hiába vonzó, mit érek vele … Felszin csak. És nem érné meg a mögötte lakozó önző, érzelemnélküli, másokat földbe döngölni akaró lelketlen sötétség miatt. Egy szép váz, ami belül értéktelen. Legalábbis számomra.

Néha még szeretném, ha nyitná az ajtót … aztán mindig annak örülök, hogy nincs már kulcsa hozzá. Olyannyira nincs (pedig ilyet nem tételeznék fel róla soha, hogy másoltatott volna titokban kulcsot … nem, nem olyan ember), hogy csak akkor nyugodtam meg, amikor már mind a három zár le volt cserélve …

És ha csengetne?

Nem. Nem engedném be. Mint ahogy Lacit sem engedtem be egy idő után. Sőt, egyszer még a rendőrséget is kihivtam. Pedig őt nagyon szerettem. Még akkor is. És azért imátkoztam, nehogy bántsák a rendőrök … Furcsa a mi kapcsolatunk Lacival. Évek óta nem láttam. Néha – általában 2-3 havonként – egy délután felhiv a vezetésen a melóban. Mert nem tudja a mobilszámomat. Nem is fogom megadni neki. Soha. Hisz miatta, az állandó telefonálgatásai miatt cseréltem le … Beszélgetünk pár percet, megkérdezzük, hogy van a másik. Aztán kulturáltan mondja, hogy nem akar feltartani és elköszön. Most pénteken is felhivott. Aznap délelőtt kezdődött ez a vacak hangulatom … Mindig megérzi … Milyen furcsa is ez …

Nem azért irom le ezeket, hogy bárki bármilyen vigasztalást irjon. Sőt … megköszönném, ha senki nem tenné. Nem részvétet várok. És főleg nem segitő szavakba bújtatott elbátortalanitást. Mert épp tegnap a féxbúkon még olyat is kaptam …

Lili irta: Bizony, hasonló témák kerengenek most az éterben… Tán emlékszel, volt egyszer egy M, aki nagyon megégette magát. Most, még 10 év után is gyógyul. Vele beszélgetek mostanában az index […] topicján. Szeintem érdemes átnézni az elmúlt néhány hetet. 🙂

Én meg ezt irtam: köcce 🙂 be is bacna, ha nekem ehhez 10 év kéne -D

Az ilyen segitség nem igazán segitség, Lili … mert ezzel azt sugalltad nekem, (wazze … a nekem szót nagybetűvel akartam kezdeni, na ez se lehet véletlen ) … szóval az sugalltad Nekem, hogy bizony-bizony én is számithatok arra, hogy akár egy évtizedig kinlódni fogok ezzel az érzéssel. Ez nem volt egy valódi segitő mondat, Lili! Inkább olyan, ami – ha nem lenne bennem némi beleérzés – úgyszintén abban segitene, hogy még mélyebbre kerüljek. Márpedig én tényleg nem fogok egy pasi miatt se 10 évig kinlódni érzelmileg. Kb. fél évet szántam a teljes feldolgozásásra. És az alatt meg is fogom tenni.

Ezt a levelet viszont mástól kaptam. Azért idézek belőle, mert ebben viszont valódi segitség van -mosoly Nem is válaszoltam rá napokig, mert igen sok dolgon kell még benne gondolkodnom -mosoly

Tudtam ,hogy előbb-utóbb eljutsz oda ahová én is eljutottam, de kivártam , míg leírod (kimondod)
Sokat gondolkodtam mostanában a […]-ről és rájöttem ,hogy az egész mese habbal. Egoisták és lelki sérültek pajzsa , hogy megmagyarázhassák miért tesznek kárt önmagukban ,vagy másokban.
Neked és nekem nem ez kell.

Egy igazi férfi kell ,akiben van büszkeség és tartás ,akiről nem nekünk kell gondoskodni ,hanem ő tartja bennünk a lelket. Aki nagylelkű és okos………. és főleg , aki képes úgy szeretni , hogy abban semmi önzés sincs. De ez nem […] , messze nem az.

Néha annyira akarjuk meglátni valakiben a vágyaink lovagját ,hogy beleképzeljük az összes jót és szépet ,amit csak lehet…… csoda ha hatalmasakat esünk pofára?
Valójában irigyellek, benned még van vágy és tűz.

Na, nekem csak igy lehet segiteni .. némi pozitiv megerősitéssel …

Köszönöm annak, aki irta.