Itt ülök az éjben. A semmi mélyében. Körülöttem villanyok fénye, mégis elborit a sötét. A lelkemben lévő sötéten nem hatol most át semmi fény. Az ilyen éjszakát nem szeretem. Nem barátom. Körülöttem árnyak kezgetőznek, vágyaim kivetülései. Elkapnám, de kezem megint a semmit markolja. Küzdök, mert el akar borítani a magány. Ez az a sötét, amit gyűlölök. Szemem hunyorogva néz a lámpák fényébe. Keresem azt az egy bizonyos fényt, ami reményt ad. Aztán lassan elmerülök a gondolataimban. És ott végre meglátom. Egy arc, egy mosoly.

Hiányzol.

Két text file

Mit lehetne még csinálni – töpreng az asszony. Késő éjjel van, de nem akar aludni menni még. Kell valami. Lefekvés előtt, elalvás előtt. Igy nem lehet lefeküdni. Felteszi az odakészitett fejhallgatót. Bekapcsolja a lejátszót, kedvenc Sinead O’Connor száma szól. Nothing Compares 2You. Ha más nem, hát könnyek kellenek. Legalább átmossák a lelkét …

Hiszen ott van a gépen egy névvel nevezett könyvtárban két text file. Olyan régen olvasta már. Megnyitja az elsőt, majd a másodikat. A Férfi és a Dom … Olvassa, de a végét már nehezen. Könnyes szemmel nehéz tisztán látni a betűket.

Aztán szép sorban megnézi a könyvtárban lévő képeket is. Egynél hosszan elidőz. Egy kávéház előtt készült, rajta a szeretett arc. Nagyfelbontású kép, még az arc pórusai is jól látszanak.

Végül – mielőtt becsukná a képnézegetőt – kezével végigsimít a képernyőn …

(2012.02.19.)