nem csinálok semmit
Egy új álom jött délután.
Egy ház, ami az enyém, de nem hasonlít egyikre sem, amikben eddig éltem. Van néhány apró részlet, ami erre-arra emlékeztet, de mégsem.
Az emberek sem lényegesek körülöttem. Nem is emlékszem már, hogy kik lehettek.
Visszajött. Mert valami elintézni való dolga volt. És be kellett engednem. Beszélgettünk pár szót, csinált valamiket, ügyintézett. Kocsival jött. Nekem meg dolgom lett volna. De nem akartam egyedül hagyni a házamban. Így én szenvedtem késedelmet. Főznöm kellett volna? Igen. Mert én, még valaki, és a gyerekem éhes volt már. Nem tudtam főzni. Akadályozott a jelenléte. Azt gondoltam, hogy akkor rendelek valahonnan ételt. De nem tudták kiszállítani, mert már késő volt. A gyerekem meg egyre éhesebb. Nem volt más választásom, mint valahogy elmenni érte.
És akkor felajánlotta, hogy elvisz kocsival.
Én meg azt mondtam, hogy köszönöm, de nem, majd megoldom máshogy.
És alig vártam, hogy elmenjen végre … Zavart a jelenléte.
Semmi érzés nem volt már bennem, csak a türelmetlenség. Mikor megy már el???
Érdekes, hogy behoztam az álmomba a gyerekemet. És az ő éhsége volt a legfontosabb számomra.
Érdekes volt az a közöny, amit iránta éreztem, amikor megláttam. És a saját türelmetlenségem, hogy igyekezzen már és menjen a fenébe. Amíg benn volt, nagyon zavarta az aurámat. Nem lépett bele, de hozzáért a széléhez. Nagyon kellemetlen érzés volt.
Örültem, amikor felébredtem.
Igen. Van egyetlen hely, ahol éber állapotomban is megteheti, hogy néha-néha hozzáér az aurámhoz. De nem fogok onnan elmenni. Figyel, és jelzi a jelenlétét néha. Ilyenkor érinti meg az aurámat.
xx: azt érzem, h „kerülget” … nem tom megmagyarázni, honnan érzem … mer semmi se … de mégis olyan rossz érzésem van ettől
xy: majd kiderül.. -szomi
xx: na majd elmúlik
Mostanában leginkább a mi kettőnk kommunikácóját használja ki, hogy megérintse az aurám szélét … Bosszantó. De lehet ellene tenni. Azzal, hogy éberen átgondolom, mit is jelent nekem az álom. Ott, azon a helyen pedig egy gátat emelek.
A gát ebben az esetben a józan előre gondolkozást, és a megfontolt viselkedést jelenti. Erre van szükségem.
Legfeljebb nem tízig, hanem húszig számolok, mielőtt …
nem csinálok semmit.
És miután most megittam a bögre, enyhén cukros meleg tejemet, lefekszem -mosoly