Szívemnek Világossága! Elvesztem a földi dolgokban és sötétséggé lettem. De éppen ebben a sötétségben fog el a vágy utánad. Eltévedtem, de akkor rád gondoltam, és hallottam hangodat. Most hát szomjasan és lihegve térek vissza a te forrásodhoz. Inni akarok belőle, életet akarok meríteni – nem én akarok önmagam élete lenni.
Szent Ágoston

Megint kajával álmodtam hajnalban. Valami boltban voltam, ahol aszpikos imbiszeket árultak. És kértem belőle, mert nagyon éhes voltam.
Ébredés után azon filóztam, hogy mit fogok ma enni. Tele van a hűtő, nem az a gond … Van egy csomó kenyér,csinálni kéne tölteléket. Vagy kivenni azt a két pár virslit a fagyóból és megenni mustárral. No majd. Mert ébren viszont már nem vagyok éhes …

ó, édes jó anyám ott a messzi távolban valahol … mondd meg nekem, hogy van ennyi idióta a világban? Vagy ott csak a krémje van összezsúfolva? Még az is lehet -fet

Mégis a virslit választottam. Két pár. Kenyér nélkül, mert a két pár az épp telerakta a gyomrom.
Most várom, hogy megfájduljon. A mustártól. Pedig próbáltam nagyon-nagyon kicsikét enni belőle. De a virsli mustárral az igazi.

Kinn az erkélyen 22 fok van, kellemes meleg. Itt a konyhában 22 fok van, és azt érzem, hogy megfagyok. Érdekes. Nyitva hagytam az erkély ajataját, hogy a nem létező hőmérséklet különbség kiegyenlitődjön …

Valamaikor délután négy magasságában már nem birtam fenn lenni. Lefeküdtem. Aludtam kb. két órát. Borzalmas álomra ébredtem. Most megint nagyon fázom. Még délelőtt kivettem a szőlőt a hűtőből, hogyha majd éhes leszek … Ha … Jelenleg nem úgy tűnik, hogy ebben a században feltámad bennem az éhség. No, majd. Jöhet a meleg citromos tea. Fáj a fejem. Még az is lehet, hogy az éhségtől. De akkor a gyomrom miért nem érzi?