Nem, ex, neked nem köszönöm meg a WordPresst. Mert szégyelnék neked ilyen – viszonylagos – csekélységért köszönetet mondani.

Neked sokkal nagyobb dolgokat köszönhetek -mosoly

• Először is köszönöm az első két év boldogságát, amit melletted megélhettem. Mert volt.
• Köszönöm, hogy a végén rádöbbentettél, hogy ne nevezze az magát anyának, akinek nem a gyereke a legfontosabb a világon. Mert aki egy pasit a gyereke elé helyez, az nem anya, hanem egy rakás szar … és én ezt egyszer már elkövettem az életemben régen, a 2. mellett. Azóta sem tudom megbocsájtani magamnak. Remélem, hogy egyszer legalább a gyerekem megbocsájtja … mert nem hiszem, hogy én képes leszek rá …
• Köszönöm, hogy miután elmentél, igen rövid idő alatt megtapasztaltam, hogy nem múlhatatlanul szükséges magam mellé egy férfi ahhoz, hogy én teljes értékű embernek érezhessem magam. Mert – mint már irtam is itt – huszonévig sose éltem férfi segitsége nélkül. Most már legalább erre is rájöttem, hogy mit érek én, varnyu egymagamban.
• Köszönöm, hogy te voltál az, aki kezembe adott egy kis laptopot és „rászabaditott” a www-re. És ezzel egy csodálatos világot nyitottál ki előttem. Ami tényleg határtalan. És mélységes élvezetet okoz nekem a használata. A wappal ez nem ment volna.
• Köszönöm, hogy a szakitás után úgy viselkedtél velem, ahogy. Mert ez igen sok segitséget jelentett nekem abban, hogy felfedezzem, hogy talán nem is csak beléd voltam szerelmes, hanem abba az ideálképbe is, amit beléd vetitettem. És ami nem te voltál. De az ideálképem eljátszásában viszont tökéletes partner voltál … egészen az utolsóelőtti estéig.
• Azt is köszönöm, amit azon az estén tettél. Mert azzal – valószinüleg szándékodon és akaratodon kivül persze – magadat lökted le a piedesztál tetejéről előttem. És ennek következtében megélhettem, hogy – korábbi érzéseimmel jócskán ellentétben – utánad is van még élet számomra. És sokkal jobb, élvezetesebb élet, mint az utolsó egy év volt veled.
• És nem utolsó sorban köszönöm neked, hogy – szintén akaratodon kivül – visszavezettél a chatre. Ahol szerinted épp csak annyian vagyunk – és mindenki op meg admin – hogy egymást moderáljuk. Nem, ex. Ott szinte sose kellett nekem moderálni. És ott a nickek mögött valódi emberek vannak, valódi barátságok is szövődnek. És ahol már akkor is jól éreztem magam, amikor azt sem tudtam, hogy létezel.

Szóval köszönök mindent, amit kaptam tőled. És igaz szivemből kivánok neked boldogságot az életben. -mosoly

Baráti tisztelettel: Én