Nagyon ritkán azt érzi, hogy szereti. Valahogy. Nem szerelemmel, dehogy. Még csak az kéne.
Az idő más részében meg azt érzi, hogy nem szereti. Lényegében sehogysem. Maximum néha szimpatikus, vagy még annyi se.
Nem lehet megfogalmazni.
Nincs neve az érzésnek.

De vajon ennyire fontos a dolgok neve?
Nem, egyáltalán nem fontos.
És különben is, most épp a sehogysem állapot van.

A dolog neve ambivalencia.
Erre akkor jövök rá, amikor látom, hogy megint hülyébb a sokévi átlagnál. Mint most is. Lüke farok. Nem több.