Nemcsak két kiló vakolattal ellátott cicababákból áll a világ, azaz ki hordja a nadrágot
2011/4/11 varnyu
Kedves ..!
Nekem tökéletesen megfelel a rebecaa név 🙂 Valaha azért választottam, mert valamiért megtetszett. Konkrét, élő és ismert rokonságomban nem volt ugyan Rebeka nevű nő, de emlékszem a gyerekkoromra, amikor anyai nagymamám sokszor mesélt a keresztanyjáról, őt hivták Rebekának. Ahogy vissza birom idézni nagymamám meséit, ez a keresztmama a távolabbi családból származott, és nagymamám valamiért felnézett rá (arra már nem emlékszem, hogy miért, sajnos) és mindig azt mondta, hogy a keresztmama egy igazi úriasszony volt 🙂 Lehet, hogy tudat alatt ez is befolyásolt? Nem tudom. De az biztos, hogy valamiért nagyon tetszik nekem ez a név. Sokáig ezen a néven voltam biró is Eropolisban, a régiek még mindig igy szólitanak.
Irtad, hogy bele-belenéztél a blogomba. Óhatatlan, hogy az utóbbi évek lelki munkája megjelenik benne. Mert szeretem leirni, amire jutok, mikor képletesen szólva éjjelenként önmagammal beszélgetek magamról. Mások viszont erre az elektronikus papirra vetett gondolkodási folyamatomra azt szokták mondani, hogy túl sokat “agyalok”. Nem tudom és nem is akarom nekik megmagyarázni, hogy ez egy benső igény önmagamban. Mert akkor kezdődött ez ilyen intenziven, amikor az ex pasim mellett felfedeztem magamban az érdeklődést a DS iránt (némi mazochista attitűddel keverve) és nagyon megdöbbentem önmagamon … A vágyakat nem tagadhattam. Épp ezért szerettem volna megérteni, honnan származnak. Nem elégedhettem meg a köznapi és sokszor hamis magyarázattal, hogy a bántalmazott gyerekből lesz egy szubmissziv és mazochista személy. Mert sose voltam bántalmazott.
Hogy mit jelent a férfi ereje? Azt hiszem, hogy ennek a megválaszolásához fel kell kötni a képteletbeli gatyámat. Nagyon nehéz erre épkézléb szavakat találnom. Ezért inkább a másik oldalról kezdem. Több házasság után meg kellett állapitanom, hogy mindig olyan párt választottam, akit lelkileg gyengébbnek éreztem magamnál az idő múlásával… annak ellenére, hogy mindig egy erős és támogató partnerről álmodoztam. Más kérdés, hogy ezek a választásaim meg rólam szóltak. A vágyaim ellenére – nem tudatosan – mindig olyan férfivel bútoroztam össze, aki jobban támogatásra szorult, mint én. Hogy ennek a helyzetnek a kialakulásában nekem mennyi szerepem volt (mert én is kellettem hozzá, sőt az is lehetséges, hogy én “bátortalanitottam el” őket), az jó kérdés. Végül is minden házasságomban rám került az a bizonyos nadrág … de hogy önként adták-e, vagy én vettem el tőlük, az már kérdéses.
Amikor megismerkedtem a későbbi urammal, ő, fiatal kora ellenére olyan erős személyiségnek tűnt, akivel úgy éreztem, hogy ez nem fog bekövetkezni. Szerettem volna már végre egy olyan társat a hétköznapokban is, aki mellett nem az én dolgom, hogy minden ügyintézést ne csak számon tartsak, hanem el is intézzek, ha azt szeretném, hogy meg legyen valami csinálva. Ilyen szempontból érdekesen alakult a kapcsolatunk … Mert mégis csak az én dolgom lett megint, de olyan felhanggal, hogy ez a nő feladata egy kapcsolatban, a végrehajtás. A férfi meg valahogy kiadja az utasitást erre … És ha elrendeztem valamit, az nem nagyon járt semmi dicsérettel … csak annyival, hogy “Drága, ez a te dolgod.” Az előtte lévők legalább ilyenkor megajándékoztak némi dicsérettel.
Van olyan érzésem is, hogy sokszor én vehettem ki a kezükből a döntéseket. És a dolgok elintézését is. És szerettem volna már egy olyan férfi mellett élni, aki ezt nem mindig engedi meg nekem.
A képek, amiket emlitesz, tudom hogy honnan valóak. Egy holland magán oldalról ( http://bindme.nl ) . Azért tetszettek meg annyira, mert egy teljesen hétköznapi, nem fiatal, nem cicababa, nem kikent-kifent nő a modell. Hanem egy egyszerű háziasszony. Ha az ember ilyen jellegű képek közt tallózgat a neten, egy nem fotómodell alkatú és nem fiatal nőnek pillanat alatt elvehetik az életkedvét is. Ezek a képek viszont azt sugallják, hogy nemcsak két kiló vakolattal ellátott cicababákból áll a világ És megragadott az a természetesség, ahogy az a nő a párja fényképezőgépe előtt az egész világ számára felvállalta önmagát.
Szép napot, kellemes éjszakázást.
rebecaa