meglep, hogy milyen okos dolgokat tudok már írni az őszről.

annak ellenére, hogy változatlanul úgy utálom, mint a szart. tizennyolc évig mást sem jelentett, mint azt, hogy elmúlt a nyár és kezdődik a suli. pedig szerettem tanulni. de akkor is disznóságnak tartottam az őszt.

aztán már persze nem volt tanulás, de belém rögződött. az ősz egy katasztrófa. az ősz egy szükséges dolog a természetnek.
na ez az, amikor a kogníció és az érzelmek nincsenek szinkronban.

a hangulatom rövidesen megkezdi évi szokásos bukórepülését. egészen november végéig, amikor már képes leszek várni a december 22-t. vagy 21-et? tudja a fene. aztán már jobb lesz egy kicsit. vagy legalábbis nem bukik tovább, ha Isten is megsegít.

mindig próbálok érzelmileg is megbarátkozni az ősszel. hát eddig még soha nem sikerült. talán nem kellene már erőltetni?

nézem a szép szines őszi tájképeket és csak annyi a reakcióm, hogy blőőőőő.

most láttam valahol:

a Milka csokin a tehén nem reklám, hanem figyelmeztetés.
milyen igaz.

ősz elején nem árt az ilyet eszembe vésni. tegnap akkora csalónapom volt, hogy a fal adta a másikat.