A szadomazo borzasztó egyszerű dolog. Kell hozzá egy szadista és a mazochista. A szadista a fájdalom okozását élvezi, a mazochista pedig a fájdalmat. És valahogy ezt a két érzést képesek jó esetben összekapcsolni az orgazmussal, vagy magát a fájdalom okozását (ennek az élvezetét), illetve a fájdalom érzetet képesek orgazmussá konvertálni. MÉg az is lehet, hogy ez nem az a bizonyos fizikális orgazmus, hanem valami olyasféle, amit sokan agyi orgazmusnak neveznek. Ha élvezetet okoz és kielégülést, az nagyon jó dolog.

A Ds-ben a fájdalom elviselése és okozása számomra leginkább egy eszköznek tűnik, nem másnak. És még nem is igazán „szép” eszköznek. És meglehetősen értelmetlen eszköznek.

Most olvastam valami ilyesféle fogalmazást – direkt nem nézem meg pontosan, anélkül irom ezt a blogot, mert nem szánom senkinek és senki ellen, mindössze lamentálok magamban a dolgokon – , hogy miért üt meg egy férfi egy nőt a Ds-ben … és miért az a megfogalmazás, hogy kettejükért teszi. Vajon hogy lehet ezt érteni? Ők is élvezik a fájdalom okozását és viselését? Vagy úgy teszik a dolgukat, hogy ezt a részét nem élvezik? Akkor miért teszik?

A valaha volt mazochista énem a szadomazót érti. Hisz én is ilyen voltam, a fájdalmat össze tudtam kapcsolni azonnalosan a szexuális élvezettel.

De azt nem tűrtem volna, hogy valaki enélkül próbáljon kezet emelni rám.

Képtelen lettem volna bármi ideológia szellemében fájdalmat elviselni, ha az nem jelent nekem közvetlen szexuális örömet.
Ez is csak egy újabb adalék ahhoz, hogy a büdös életben nem voltam szub.
Sok éve olvasom a szubok írásit. Értem a szavakat, a mondatokat, mert az anyanyelvemen írnak.
De nem értem a bennük lévő érzéseket, a motivációt erre az egész „fölösleges” fizikai szenvedésre.

---

És élvezték egymást

Reggel felkelt, fájó derékkel beágyazott. Ma nem hagyhatja úgy az ágyat, mintha egy kupleráj lenne a lakás … Össze is kellene takarítani.

Nem sok kedve volt, ereje sem, hisz nem volt már fiatal. De délutánra vendéget várt. Amig azzal kinlódott, hogy valami elfogadható rendet csináljon maga körül, sokszor eszébe jutott: kell ez még nekem? És a válasz legtöbbször az volt: már nem sokáig …

Aztán visszaidézte a fiatalabb korát, a fénykort, amikor még csillogott a szeme a várakozás izgalmától. És tervezte a rafináltnál rafináltabb trükköket – ahogy ő szerette nevezni -, amivel elkápráztatja, majd a pokol fenekére taszítja s végül mennybe viszi a látogatót.

Emlékezett a fiatal kemény húsú férfiakra, akiken gyönyörűen megfeszült a kötél, csillogott a bilincs, és arra a zenére, amikor a bőrükön csattant a korbács … Istenem, milyen szép is volt még akkor.

Ő is szép volt. Csinos és fiatal. Ruganyos testén ingerlően feszült a lakk, a bőr. A hozzá érkező férfiak már a látványától is majdnem elélveztek. Hol vannak már azok az idők …

Gyorsan telt a nap. Sietni kell, nemsoká itt lesz. Elővette az egyetlen fűzőjét, ami még úgy ahogy mutatott rajta, megemelte a lógó melleket, és ha nem is darázzsá változtatta a derekát, de elkendőzött valamit a megereszkedett testből. Igy legalább a lakk nadrágját is magára tudta erőltetni. Nem lesz túl kényelmes, de egy ideig kibírja benne.

Amig teszi a dolgát.

Csengettek. Ajtót nyitott a jócskán középkorú vendégnek. Legalább hatvan éves, saccolta magában, hiába mondta azt a telefonban, hogy most múlt ötven. Az se most volt, édesapám, de mindegy. Én sem vagyok már az a hamvas, aki válogathat. Sovány ember, a szokásos sörpocakkal. Pipaszár lábak, kicsit riadt, de azért várakozó és vágyakozó arc. Ahogy vetkőzött a parancsra, látta, hogy ennek bizony már nem kemény a húsa.

Belemarkolt a löttyedt fenékbe – Aranyom, imádom azt a kemény húsodat, remélem, máshol is ilyen kemény tudsz lenni -, felcsillant a férfi szeme. Látszott benne az öröm, hogy tetszik a dominának.

Akkor letérdelt az asszony elé, egy percig rajongva nézett rá, majd lesütötte a szemét és csókolni kezdte a csizmát.

… és akkor történt valami, a csoda, ami mindig meg szokott történni ilyenkor … És ez a csoda az, amiért még mindig csinálja.

Mindkettejük kora semmivé vált, a megvastagodott derék vékony lett, a megereszkedett mell peckesen buggyant ki a fűzőből, a férfi ezüstös haja sötét lett, mint az éj, mint fiatal korában volt, még a kopasz folt is eltűnt mindkét halántékáról.

Nem voltak már középkorúak, újra fiatal lett mind a kettő. Már csak a nő volt és a férfi.

A Domina és a szolgája … És élvezték egymást.

Egy másik befejezés

… és akkor történt meg az a csoda, ami hála az égnek, meg szokott történni, és amiért még csinálja …

Felemelte az előtte térdelő nevetséges kis figura állát és a szemébe nézett. De már nem a rajongást látta ott. Hanem … és itt majdnem elnevette magát … mert egy régi rajzfilm jutott az eszébe, egy Tom és Jerry, ahol a macska tágranyitott szemében pörögtek az aranypénzek … hanem azt a pénzt látta, amit majd az egész végén kapni fog. Amiből megint kihúzza egy darabig. Mert az a nyomorult rokkantnyugdíj épp arra elég, hogy a kis lakás rezsijét kifizesse.

Ha nem lennének ezek az ostoba pasik – mindig elcsodálkozik rajtuk … mivé váltak a férfiak? … pénzt fizetnek azért, hogy egy nő megverje és megalázza őket? még ha ezt a pénzt valódi kurvákra költenék, megértené … egy szopás, egy baszás, egy ürítés … ott valamit mégis csak kap a pénzért … mivé is váltak a férfiak? -, már régen éhenhalt volna, vagy mehetne kukázni.

Ennél a gondolatnál jéggé vált a szive – végigdolgozott egy életet és idejutott … – és kemény tekintettel ránézett a térdelő emberkére.

… és teljesen olyan volt a nézése, mintha tényleg domina lenne …

---

egy huncut kismadár

egyszer találtam egy kismadarat
gondoltam, hogy kiesett egy fészekből
tenyerembe vettem és dédelgetni kezdtem
melengettem,de hiába
egyre hidegebb lett a kezemben
és egyre hidegebb lettem én is
a kezem már olyan volt, mint a jég
a hideg a csontomig hatolt
végül a szivem is jéggé változott
nem értettem, amig rá nem jöttem
milyen madár is ez
évekig a magány madarát dédelgettem
akkor szétfeszítettem a jeges ujjaim
kinyitottam a tenyerem
és elengedtem
hadd menjem
fagyasszon meg másokat
ne engem
azóta nem fázik a lelkem