now
You need to start making changes now.
már egy kicsit hiányzott. milyen érdekes. igen, dr. Now karizmatikus ember. a hangjeltése, ahogy beszél, a mimikája kommunikáció közben … mindsugall valamit, szinte késztet valamire
a változásra. now, azaz most
már megint hajnal van, vagy még inkább éjjel. de ez már az új nap, a ma.
Lisa. nem fiatal. fekszik az ágyban. forgatják, ahogy tudják a gyerekek, meg az unokák, amikor mosdatják
a beszédhangsúlya éneklő. és eléggé idegesítő. bármit is mesélt az életéről, elhiszem, mert miért ne hinném el. és azt is elhiszem, hogy szörnyű neki. de van benne elég sok teátralitás. hogy szimpatikus lesz-e? majd kiderül. most úgy tűnik az elején, hogy a szimpátiámat, az együttérzésemet csak akkor tudja elérni, ha tesz is valamit
napok óta ez a bajom magammal is. majd akkor leszek oké, ha. addig nem. és hogy mikor lesz ez a majd, kizárólag rajtam múlik. jó lenne, ha rendbe tenném önmagammal a kapcsolatomat. sebesen. és nem majd, hanem most. now.
először online beszélgettek. a doki a lányának elmondta, hogy csak azt adhatja az anyjának, ami az étrendben szerepel. ahogy végetért a hívás, Lisa kérte a lányát, hogy bontsa ki a kóláját. a lány nem tette meg. és közölte az anyjával, hogy a dolog ma este kezdődik.
„Amióta a doktor olyan dühös lett rám, azóta nincs motivációm tartani a diétát és csinálni a gyakorlatokat.”
lényegtelen, hogy mi lett a „vége”. Lisa játszmái a lényegesek. a másfél órás filmben nem tudta kivívni a szimpátiámat. túl sok volt a játszma, a cirkusz, az orvos és a világ hibáztatása, a környezetében lévők manipulálása.