Olyan fekete is, meg fehér is
valamit már meg tudok fogalmazni. vele kapcsolatban
ebből soha nem lesz bennem szerelem, az biztos
de nem nagyon örülhetek ennek
amióta találkozgatunk, nagyon felemás érzéseim vannak vele szemben..ezt nem tudom megmagyarázni, hogy mik. csak érzések
egyszerre vonz és valahogy taszit is
nem tudom, miért
és nem tudom, hogy mi az benne
ambivalens a jó szó a felemás érzésre. de ezt nem akartam használni, mert szakkifejezés
olyan fekete is, meg fehér is.
jó is, meg rossz is
próbálom körülirni
és csak azt tudom, hogy volt egy ember valaha az életemben, akivel szemben ilyen felemás érzéseim voltak nagyon sokáig. most itt lényegtelen, hogy férfi vagy nő. nem az a fontos
körülbelül egy évig voltak ilyen érzéseim vele szemben
amikor kerestem a társaságát és beszélgettünk, akkor nagyon jól éreztem magam
utána meg mindig arra gondoltam, hogy minek nekem egy ilyen kapcsolat. kell ez nekem? jó ez nekem? és körülbelül egy évig azt éreztem ilyenkor, hogy nem.
és mégis mindig kerestem aztán a társaságát
aztán eltelt az az egy év
és ez valahogy a semmivé vált
ez a kettős érzés
csak egyfajta lett belőle
valami nagyon erős érzelmi kötés
ahol már kérdés se lehet, hogy jó-e ez nekem, vagy sem
mert jó
érzelmet ad
és igy egy nagyon erős érzelmi kötés alakult ki azzal az emberrel bennem
és most attól tartok, hogy akár ebből is ilyen lehet
és megint itt a kérdés bennem: kell ez nekem? jó ez nekem?
elbirok még egy ilyen erős emberi érzelmet majd?
ekkora szoros kötődést?
ha kialaul?
mert erre van esély …
valaminek helyére kell bennem majd kerülni vele kapcsolatban
és akkor jobb érzés lesz bennem
nem ez a felemásság
[menekültem]
aztán valami mindig visszavonzott