Jegy egy útra.

Ma négy éve, hogy valaki – az ex – megvette ezt az állitólagos egy útra szolgáló jegyet. Ide hozzám. Hát nem egy útra szólt. Retúr volt. Nem sajnálkozom. Mert tegnap óta az jár az eszemben, hogy négy éve egy olyan szakasz kezdődött az életemben, ami nem volt jó. Nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy sose szeretett igazán. Kellettem, mint valami menekülési útvonal. És azt sem bánom, ha ezzel most magamat becsülöm le.

Mert volt előtte három, akikről tudom, hogy – bármiként is alakult – de szerettek. Engem. Az embert. És a nőt is talán. De ő nem szeretett. Önmagán kivül van-e valaki, akit tud szeretni? Most már azt sem mondom, hogy legalább a nagyobbik lányát szereti … Mert amikor a volt feleségének lett egy kapcsolata, amiből talán házasság is lehetett volna … és akár külföldre mehetett volna a gyerekekkel együtt, az ex ennek örült volna. Illetve helyeselte volna. Mert hogy külföldön talán több lehetőség lesz a gyerekeknek … Nagyon szép és önfeláldozó gondolatnak tűnik ez egy apa részéről. De én éltem vele. És tudom, hogy ebben az önfeláldozás volt a legkisebb motivum … Mert soha nem fogalmazta azt meg, hogy akkor lényegesebben kevesebbet találkozhatna a gyerekeivel … Lehet, hogy egy szar, szemét alak vagyok … de akkor is azt éreztem és most is az gondolom, hogy megkönnyebbült volna, ha a gyerekei minél messzebb kerülnek tőle …

Ebben is a saját kényelme és nyugalma volt számára a legfontosabb …

Igy itt és most örülök, hogy ez nem one way ticket volt. A legjobb, amit velem tehetett, az, hogy megvette a visszaútra is a jegyet. Ki az életemből -mosoly