Azt mondod, hogy magasra tettem a mércét, kedves beszélgetőtársam? Kivételesen tévedsz. Nem én teszem magasra. Én csak olyan magasra teszem, amilyen magasan én is vagyok. Mások teszik alacsonyra, kedves barátom.

És ismét nem érdekel, hogy bárkinek nagyképűnek tűnhetek. Nem vagyok az. Kizárólag realista. Nem fogom azért lentebb adni, hogy …. Annál azért minden szempontból többet érek. Kevesen tudhatják ezt ebben a virtuális világban. Hiszen kevesen ismernek valójában személyesen. Te viszont a kevesek között vagy. Ezért is furcsállom, hogy épp Te mondtad …

Az íjász

Miután megnyert néhány íjászversenyt, a meglehetősen öntelt ifjú bajnok viadalra hívta az íjász tudásáról híres zen-mestert. Ellőtte az első vesszőjét, amely pontosan a céltábla közepébe talált. A második vesszőjével az elsőt, a harmadikkal a másodikat hasította szét.
– Mutass többet! – kiáltott oda hetvenkedve az idős mesternek.
A zen-mester nyugodtan elővette az íját, és intett az ifjúnak, kövesse őt. Felmentek a hegy tetejére, s kiálltak egy szakadék szélére, amely fölött ingatag hídként egy fatörzs feküdt. A zen-mester kiment ennek a fatörzsnek a közepére, célba vett egy távoli fát, majd kilőtt rá egy nyílvesszőt. El is találta a célpontot.
– Most rajtad a sor – mondta a fiatal íjásznak, miután visszament a szakadék szélére.
Az ifjú elborzadva nézett a fatörzsre, elsápadva méregette a szakadék mélységét, majd megrázta a fejét, jelezve, hogy nem hajlandó eleget tenni a felszólításnak.
– Az igazi tudás – jegyezte meg ekkor a zen-mester – nem az, ha uralod a tárgyakat, hanem az, ha uralod önmagad.

Bingó. Mai cirkusz abbahagyva.

Persze sok mást is jelent még … de nekem most épp erre kellett.