én: utálom ezt az aprólékos kérdezgetést. teljesen olyan szinezete van, mintha valami „beszámolót” irnál belőlem. … fejezd be, utoljára kérlek. és ismételten mondom, h észrevettem, h kizárólag irásban kérdezel ilyeneket, személyes találkozásnál teljesen más vagy …. az az ember néha még szimpatikus is nekem. de ez, aki irkál és ilyeneket kérdez, az nem az. inkább taszit. aztán ezt most vagy megérted, vagy sem

ő: Oké, ezt értem. De Te tettél ilyenné.

én: nem én tettelek ilyenné… borzasztóan zavarnak ezek a hideg, minden emberi érzelemtől megfosztott, elemző kérdések. ilyen voltál az első perctől. az elmúlt 10 évben nagyon sok emberrel beszélgettem már a neten. egy SEM volt közöttük, aki ne használt volna szmájlikat a beszélgetéseinkben. csak TE. mintha még arra is kínosan vigyáznál, nehogy valami normál emberi érzelem, akár egy mosoly szmájli képében átjöjjön…. olyan hideg vagy, hogy ilyenkor szinte megfagy körülöttem a levegő …. el is határoztam, hogy eztán semmi ilyen kérdésedre nem fogok érdemben válaszolni. kapsz egy mosolyt és annyi ….. úgy érzem magam, mintha egy kis bogár lenék, akit mikroszkóppal vizsgálnának …. hát kösz … én ember vagyok. és nem szeretem, ha valaki ilyen érzéseket vált ki belőlem. mert az nekem nagyon rossz.

ő: Nem kell hogy valamiféle kisebbségi érzésed legyen. Te […]

én: nincs kisebbségi érzésem…. nekem rossz érzésem van. tőled. a beszélgetéseinktől. a belőled sugárzó érzelemmentes hidegségtől. számomra értékesek az estéim. ilyenkor játszok, beszélgetek emberekkel, jól érzem magam. de a veled való beszéd állandóan elrontja a kedvem. belerondít a személyes boldogság érzésembe. és ez nekem nem oké. senkinek nincs felhatalmazása, hogy elrontsa a kedvem.

és nem is fogom eztán megengedni
szórakozz máson, elemezgess mást. rontsd el más kedvét. de az enyémet nem

ő: Te irányítasz…

én: ez nem volt más, mint a felelősséged elháritása úgy, hogy rám teszed. mintha ÉN lennék ilyen hideg … és én irányitanálak, h ilyen legyél. hát a nagy lófaszt.

ő: Olyan leszek neked amilyenné nevelsz.

én: ez megint ugyanaz a manőver.
minden felelősség belepakolása az én nyakamba. kösz, de ez nem igy van
a Magad felelősségét tartsd meg Magadnak

ő: Én szó szerint értettem.

én: én is
Nem szeretem, ha elrontják az estéimet. És nem is fogom tovább megengedni Neked.

ő: Mindenben Te döntesz.

én: 🙂

Látszott, hogy még írt volna. De már nem volt módja entert nyomni.
Örülök, hogy asszertív voltam.