Tudom, milyen magányos tud lenni az ember a BDSM-ben. Még akkor is, ha boldog és kielégítő kapcsolatban van a BDSM-beli párjával. Szeretik egymást, lényegében egymásnak élnek. Ha dolgoznak, sietnek haza, hogy mielőbb a kedvessel legyenek.

Nem mindenki olyan szerencsés, hogy a családja vagy a baráti köre megértené vagy akár csak elviselné, ha megosztaná velük úgy igazából, őszintén, hogy milyen viszonyban van a párjával. Pedig ha az ember boldog, szivesen megosztaná …

Persze azzal tisztában van, hogy nincs kivel. Csak a párjával beszélhet róla.
Vajon az elég?
Vajon az meddig elég?

Persze vannak a netes közösségek. Fórumok, blogok, ahol az ember írhat, válaszolhat a másiknak, elmondhatja az örömét, bánatát. De pótolja ez a személyes kitárulkozást?

Boldog voltam. Boldog voltam a kapcsolatban.
De nem lettem boldog az életben. Korábban viszont ott voltam boldog és elégedett. Volt családom, barátaim.

A családom – mivel senki sem vak, se nem süket, és nem egy kastélyban éltünk, ahol el lehetett rejtőzni órákra a többiek elől – persze tudott a dologról. Nem szóltak. Bár szóltak volna. A csendjük sokkal jobban fájt, mint bármilyen rosszalló szó, amit rám vethettek volna …

Valódi barátok sem jöhettek szóba. Ismertem őket régen. Tudtam, hogy nem mondhatom el.
Haverok? Távoli ismerősök? Ugyan.

Mi maradt?
A net. A blog. A „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.”
És a magány.
A családom, bár szeretett, elhidegült tőlem.
A baráti kapcsolataim elsivárodtak, hisz nem lehettem őszinte. És csöndesen el is haltak.

Körülnéztem és azt láttam, hogy a szerelmemen kivül nincs senkim.
Azt hittem, elég lesz.

Nem lett elég. Az ember társas lény. Egy idő után már jobban fájt ez a magányosság, mint az, ha a párom elment pár napra. Olyan lett a kapcsolat és az élet, mint egy börtön.

Egy ideig élveztem … azt hittem, hogy ez valami biztonságot ad. Nem adott. Egy ember nem adhat kizárólagosan biztonságot a másiknak. Nem lehet kizárólagos embertárs az életben, nem pótolhatja az összes elvesztett emberi kapcsolatot.

Nem pótolhatja az egész világot.
Nem is tudta.

És én sem tudtam neki. Utólag derült csak ki, hogy ő is börtönben érezte magát mellettem.

Amikor a neten azt írják nekem, hogy szerintük én még mindig nem vagyok túl a csalódáson, vagy akármin, mosolygok itt a gép előtt. Nem baj, hadd gondolják. Az exnek és nekem is újra teljes életünk van. Külön-külön.

Nincs BDSM kapcsolatom, nincs Uram.
Magam ura vagyok.
Viszont van családom. És vannak barátaim.

Most majd jöhetnek a kritikák, hogy milyen rosszul csináltam. Igen, most már tudom.

Miért nem szólt valaki még az elején …
Miért szólt volna … Hiszen olyan szép szerelmes dolgokat irkáltam összevissza 🙂