Parazita a hátamon
Parazita a hátamon
Vajon kit cipeltem én évekig a hátamon – gondolkozik a nő, miközben kedvenc zenéit hallgatja. Ki volt az az aljas parazita, aki minden ébredéskor felmászott a hátamra, vittem mindenhová magammal, nem tehettem le, csak este, mikor fáradtan beestem az ágyba. A nap minden percében görcsös kézzel szorította a nyakamat, néha olyan erővel, hogy szinte fuldokoltam tőle. Vinnem kellett magammal, bárhová mentem. Munkába, városba, akárhová. Amikor főztem, mostam, még akkor is rajtam ült, hurcoltatta magát lustán, parancsolón, uralkodón.
Vajon mi volt a neve? Hogy hívták? Még annyi udvariasság sem volt benne, hogy bemutatkozott volna. Sokszor próbáltam megnézni. De ki lát a hátára ugyan? Ha tükörbe néztem, sunyin lehúzta a fejét, hogy ne lássam az arcát és ne kérdezzem: Ki vagy te, átkozott? Ki vagy te, aki megkeseríted minden percemet, amit ébren töltök? Ki vagy te, aki szinte már részemmé váltál, hisz folyamatosan szívod a véremet, már szinte összenőttünk, a szívünk is egyszerre dobban.
Mily keveset tudok róla – csodálkozik a nő. Se név, se kor, se semmi. Csak egy dolog. Viszonylag sovány ember volt, mindössze negyvenkét kiló. Hja kérem, az igazi zsarnokok korántsem szálfa termetűek, nem kigyúrt izomagyak. Nem azoktól kell félni. Hanem az ilyen sovány szemetektől, akik piócaként ragadnak az emberre. Olyanok, mint egy Kábelbarát. Az embernek már lassan gyilkos indulat kél a szívében ellenük. Egy kés? Baseball ütő? Mivel végezzem ki, hogy megszabaduljak életem megnyomorítójától?
Sem ez, sem az nem jó. Összenőttünk az évek során. Vele együtt magammal is végeznék. Szimbiózis, nem más. Ha megölöm, együtt pusztulunk.
Legalább a nevét tudtam volna csendes és lassú gyilkosomnak.
No jó. Elég. Hisz tudtad te jól, ki az. A hangja a tiéd, karjai a bőrödbe bújtak. Nem a hátadon ült. Magadban hordtad. Önmagad voltál az. Annak a negyvenkét kilós sovány zsarnoknak nem voltak saját izmai, csontjai. A tiédet használtátok közösen. Semmi másból nem állt, mint zsírból. A saját hájad volt az.
A negyvenkét kilós zsarnok a bőröd alatt.