A héten épp háromszor kértek tőlem pénzt.

Képtelen vagyok ezen túllépni. Túllépni? Talán inkább megérteni. A múltbéli rossz tapasztalataim miatt ilyenkor azt érzem, hogy mindenki csak fejőstehénnek néz. Valószínűleg túlzok. Biztos nem mindenki. De az érzéseim akkor is megvannak. És egyre inkább megkeserítik a számat.

Vegyek fel valakinek párszázezres kölcsönt a saját nevemre.
Adjak kölcsön ötezret, a már meglévő húszezres tartozás mellé.
Tudok-e a kölcsönadni hétezret. Egy kerékpárra, hogy valaki ne járja le a lábát munkába menet.

De azért valamikor összejöhetnénk a pénzen kívül is.
Reméli, hogy áprilisban majd rendezni tudja. Nem egyben, hanem részletekben.
És majd részletekben visszaadnák.

Meg ne próbáljon még valaki tőlem kölcsönkérni. Mert ha adok, akkor hülyének érzem magam. Ha meg nem adok, akkor szaralaknak.

Ha egy kapcsolatban már a pénzen kezdek gondolkozni, azt megette a fene. Mert akkor azt már sikerült elrontani.

Próbáltam a mai nap báját megkeresni. Egyenlőre nem találom. Nagyon el van bújva.