Úgy alszok itt Szabadkán, mintha fizetnének érte. Én azt mondtam, hogy a jó levegő. Robyka meg azt, hogy a nyugalom. Lehet, hogy van valami igaza? -atyam

Robyka: – Anci, téged ki kellett már egy kicsit mozditani otthonról, a mindennapokból, hogy kikapcsolódj. Mondtam is a Magdinak, hogy lassan már megint depis leszel -wehe
én: -fet

Tulajdonképpen sok éve ismerem a Robykát … és nem irom idézőjelbe az ismerem szót. Mert ugyan személyesen most találkoztunk előszor hosszú idő után, de amikor bejött az ajtómon, teljesen olyan érzésem volt, mintha már ismerném, mintha már sokszor-sokszor beszélgettünk volna a valóságban is … Érdekes, Magdival kapcsolatban is ez az érzésem.

Robyka: – Anci, sokszor nem birtam volna ki nélküled az oroszoknál …

Ezt épp ma mondta. Félelmetes, hogy milyen jól esett.

Na ennyit a „virtuális” világról, amiben sokszor élek szabadidőmben. Valódi pihenésképpen. És amitől néha féltenek … De hogy miért, azt nem tudom. Mert itt is működik bennem a szűrő. Csak a normális emberekkel, kérem. Sőt … Itt a neten sokkal jobban meg tudom szűrni, hogy kivel tartok kapcsolatot. Olyan valódit, igazi emberit. Kerülve a hülyéket.

Amire pedig a „valóságos”, azaz hétköznapi életemben sokkal kevesebb lehetőségem van.