Reggel óta a pillangóról gondolkozom. Irtam már róla – vagy a pillangó szóval kapcsolatban – egy rakat posztot … Mindig szerettem a lepkéket. És soha nem volt lepkegyűjteményem. Soha nem lettem volna képes a vergődését nézni egy gombostűn …. Aztán az ex hivott pillangónak … Na nem azért, mintha olyan szép lettem volna.

Tegnap este olyan szarul voltam, hogy már rezgett a léc, hogy mentőt hivok. Mert olyan érzésem volt, hogy valami akut hasi katasztrófa előtt állok. Tulajdonképpen csak neki mondtam. Ő ajálgatta, hogy tekerjek meleg, vastag plédet a derekamra meg a hasamra. Merthogy amikor kicsi volt, a nagymamája mindig azt csinálta neki. (Amúgy reggel óta bőgök. És most még a zenével rá is fejelek. Nem baj, hadd sirjam csak ki magam, utána úgyis könnyebb lesz.) Aztán elmondta, hogy neki mi fáj. Én meg mondtam, hogy csekély ismeretem szerint az infarktus azért lábba ritkán sugárzik ki. Vettem be görcsoldót. Aztán megegyeztünk a kölcsönös diagnózisban: az MSN két oldalán kizárólag hipochonderek ülnek. Igy már könnyebb volt elviselni. Amúgy komolyan aggódok érte. Ezt ő is tudja. Mert nagyon nem szeretem, ha valakinek az esti rendszeres orrvérzésével párhuzamosan egyszercsak a füle is vérezni kezd és lép ki MSN-ről, én meg már csak annyit tudok irni, hogy Szólj azonnal anyádnak. Vérnyomás!!!! És aztán az egész éjszakát a kórházban tölti olyan magas vérnyomással, ami még engem is lenyomna kissé. Pedig hát én már kamaszkorom óta gyakorló vérnyomásos vagyok … Jah, hogy ő is kamasz …

Ha a pillangó meglebbenti szárnyát … Az is egy szárnyrebbenés volt, ahogy én tavaj belenéztem a blogodba. És már hol járunk …

Szóval ma reggel a pillangókról gondolkoztam … Most is valami pillangó-érzésem van. Több szinten is. Egyrészt a pillangó effekus ….
Másrészt még mindig – kéretik nem röhögni rajtam – pillangónak érzem magam. Illetve újra annak. A pillangó csodálatos lény. Hosszú ideig él mozdulatlan bábként. Aztán egyszercsak felhasad a báb kemény, jellegtelen ruhája … És a rövid életű lepke óvatosan kibontja báb-börtönében meggyűrődőtt szárnyait … És kirepül a fénybe … hogy rövidke életét még utoljára legalább élvezze … (Ne bőgj, semmi nem ér annyit … )