A nő leült, irt egy kitalált törénetet az alázatról, alávetettségről, ennek szépségeiről.

Aztán elolvasta és azt gondolta magában: Ilyen rosszat még soha sem irtam.

Vajon miért? – töprengett a dolgon. – Valószinűleg nincs bennem elég alázat. De hát ilyen magányos éjjelen ki iránt is lenne … – Majd az éjszaka közepén – éjjel egy óra van – nekiindult az időjárástól meg a kocsonyafőzéstől fájós térddel – hogy benn a szobában virágot ültessen. És a tiszta padlóról a cserépből kiborult földet söpörje. Mert az előbb – csak egy halk csattanást hallott, de tudta, valami gond lesz – őmacskasága a szekrény polcán frontálisan ütközött a legszúrósabb kaktuszával. Nem maradhat igy éjszakára …

Majd miután alázatosan felsöpört és ültetett, most jobb kézzel ir. Kettővel szokott. De a bal karjában ül a garázda macska. Ő meg alázatosan dajkálja.