Valami megint nem stimmel. Valahol. Érzem. Érzem? Tudom. Tudom?

Nem, sem boszorkány, sem tündér, sem az anyám kínja nem vagyok, nem hiszek az ilyen marhaságokban. Csupán egy ember vagyok, az élet bizonyos területén kicsit jobb megfigyelőkészséggel megáldva.

Észlelek dolgokat, öntudatlanul, automatán, mint a lélekzés. Aztán az agyam összerakja az észleleteket, logikai láncba fűzi. És mikor valamennyire kész van, bedobja a tudatomba. Ilyenkor van ez az érzés, amit viccesen úgy szoktam megfogalmazni, hogy zavart érzek az erőben. Lófaszt. Nincs itt semmi erő, semmi miszticizmus, csak észrevehettem valamit/valamiket, amikről még nem is tudom, hogy mik azok. Még nem tudatos következtetések bennem.

Megint valami nem stimmel. Leginkább máshol, de ez most valamilyen szinten érint engem is.

Azt tudom, hogy amint az emberi jóság lehet szinte határtalan, úgy az emberi gonoszság is néha. Gonoszságot érzek, valami aljas dolgot. Valahol. Amiből egy rész felém is irányul. Valakit/valakiket el kell kerülnöm, valahonnan távol kell magam tartanom.

Hát akkor most már figyeljünk tudatosan. Utálom az ilyen érzéseket. Rá akarok jönni. Rá fogok jönni.

Az agyam most kimondott egy mondatot. Akaratomon kivül. „Egy bájos riherongy valahol.” Ez volt az a mondat. Vajon kire vonatkozik? Jó lenne tudni. Még nincs ötletem. De majd lesz. Az utóbbi egy-két évben több ilyenbe is belefutottam. Vajon melyik lesz az?