Lashlie blogjában olvastam ma valamit, ami szerintem megér egy külön blogbejegyzést. A blogokban megnyilvánuló komolyságról, sekélyességről, közvetlenségről, esetleges magamutogatásról szólt.

Kb. ezt gondolom a dologról:

Lashlie, ha te öregfiú vagy, akkor én meg öreglány. Úgyhogy szerintem ezt hagyjuk. Vannak itt nálunk jóval öregebb blogolók is, hidd el. Sokan már a 70 körül. Jó pár ilyen blogot megtaláltam már. és egyáltalán nem komoly a blogjuk. Nekem sokszor elég sekélyesnek tűnt, főleg a blogolásom kezdetén de hát blog és blog között miért ne lehetne néha szakadéknyi különbség, úgy, hogy mind a két blog lehet „jó” a saját kategóriájában. És még attól sem lepődnék meg, ha pl. leülnék egy ilyen másfajta blog irójával személyesen beszélgetni és kiderülne, hogy a való életben igen komoly gondolatai vannak. A virtuális közlési vágy nem biztos, hogy az ember valós személyiségét tükrözi, lehet, hogy csak lazitásnak, a mindennapi gőzök kiengedésére használja.

És szerintem forditva is igaz lehet. Aki egy blogon érdekes, szellemes, lehet, hogy fehér asztal mellett unalmasnak tűnne.

Nem egyforma képesség kellhet a beszédhez és az iráshoz. Én néha abba a hitbe ringatom magam, hogy ha igyekszem, elég jól tudok irni (ezt most nem a dicséret kipréselése miatt irom!!!). azt viszont tudom, hogy szavakban (élőszóban) évtizedekig nagyon nehezen fejeztem ki magam. Ha volt valamiről véleményem, és egy beszélgetésben kiderült, hogy valaki nem úgy látja, még az is nehézséget okozott, hogy kifejtsem a magamét. Mert belülről mindig meglepődtem, hogy nem mindenki úgy látja a dolgokat, mint én. Milyen szép is lenne, ha úgy látná…. akkor nem kéne magyarázgatni.

Hiú remények …. elvitte az évek folyama ….

Másik téma a közvetlenség: itt szerintem sokszor közvetlennek tűnök. A valóságban sokkal kevésbé vagyok az. Régen az voltam. Sokszor szoptam is érte….

Azon se lepődnék meg, ha mások is igy lennének ezzel 😉