Vajon festett Renoir pasztellszín ruhában grasszáló gésákat? Mert a szinek olyanok lennének.

Kérdezted tegnap, mi van velem.
Napok óta nézem át a blogom. Az nem csak hét év, hanem az életem összes fontos emléke. Le van irva persze sok jó is. De több a rossz. Mert ki kellett mindig írni magamból, amikor eszembe jutottak.
Most koncentráltan szembesülök sok évtized fájdalmával. Nem könnyű. És a saját őrültségeimmel is. Az talán még nehezebb … Ha megbántottalak …

Nem bántottál meg!
Olvasgattam a blogjaidat és láttam, hogy nem vagy lelkileg túlzottan jól.
Gondoltam, találok neked valami olyat, amit szívesen csinálnál, ami feldob.
De van neked egy kis nehezítés! Már csak azért is hogy „vért izzadj”!
Akarod emelni a tétet?

Naná. Szeretem a kihívásokat.

Hát kíváncsi vagyok, legyőzöd-e önmagad?

… muszáj neked tudni visszaolvasni???

De hát én nem is neveztelek nyuszinak!?
Inkább Gyáva nyuszinak!

No mi van, provokálsz?
Hmm. Állok elébe(d)

– Tudod, hogy örülök, hogy hallom a hangod?
– Én is örülök.
.
– Mi változott meg benned?
– Nem tudom.

78 perc? Belehasítottunk.

Az az álom még tegnap éjjel, abban a kupolás török fürdőben, ahol egy kerek márványmedencében meleg víz hívogat. Minden pasztellszínű. A falak, a kupola, a márvány, talán barackszín. Olyasmi a ruhám is. Hosszú, kifejezetten nőies. Csalogat a medence vize. Lassan belelépdelek. Úgy ruhástól. Miért nem vetem le? Nem tudom. De élvezem, hogy a csípőm és a lábam körül lágyan lebeg a gézfinomságú anyag. Nem megyek túl közel hozzá. Nem akarom a perc szépségét elrontani. Majd lassan kerengeni kezdünk egymás körül, mint két harcos, akik most még csak felmérik az erőviszonyokat … De még egyik sem érinti meg a másikat.

Mit jelenthetett a víz??

Egy szubtilis közeg, melyben nem lehet semmi hirtelent, semmi meggondolatlant tenni … Kompenzációként könnyíti a mozgást …
Ezt most nem szabad elrontani … Nincs helye a kapkodásnak.

Mi ebben a szimbólum, amit nekem jelent valamit? ‘Csalogat a medence vize.’ Egy olyan hely, egy olyan szituáció, ahol még soha nem jártam … És persze a ruha is szimbólum. Ruhástól nem megy az ember medencébe. Ha mégis, akkor az a ruha egy ‘szerep’, amihez szükség van a fürdőzéshez. Milyen az a ruha? Kifejezetten nőies. Nem harsány, hanem lágy pasztellszínű. És meglehetősen félve viseltem …
Illik ez még rám egyáltalán? A nőiesség ‘ruhája’? …
Vagy már megint elvesztettem? …

Vajon Renoir festett pasztellszín ruhás, medencében grasszáló gésákat? Hát … vannak kétségeim. Pedig a színek és az ecsetkezelés valami olyasmi lenne.