sali 3.
Elgondolkodtam…
Vajon milyen nőkkel találkozhatott az a férfi, aki pár levél váltása után, amiben jeleztem egy olyan egzisztenciális nehézséget, ami nem igazán engem érint, azt irja nekem, hogyha akarom, küld pénzt. n voltam ennyire félreérthető? Ő a jólelkű? Vagy a múltja tapasztalatai íratták ezt vele? Olyan nőkbe trafált bele, akik sírtak-ríttak, hogy sajnáltassák magukat, annak reményében, hogy majd pénzküldés lesz a vége?
Világéletemben büszke voltam arra, hogy soha egy férfi pénzére nem szorultam rá. (Ők annál jobban az enyémre, de ez nem ennek a blognak a témája.) Ha megértem 58 évet úgy, hogy büszke vagyok az önállóságomra, függetlenségemre, és főleg arra, hogy soha nem tartott el egy pasi sem, akkor a hátra lévő kis időmben már nem kivánok ezen változtatni.
Milyen szép a magyar nyelv. Eltartás, tartás. Csak egy igekötő a különbség.
Nyelvtanilag.
Van tartásom. Nekem elég az. Nincs szükségem igekötőre.
Nagyon poshadt ez a levegő
A Boszorkány úgy döntött, hogy levegőnek nézi Vartyogit. Kezdte megunni a folyamatos dominancia-harcot. Miközben Vartyogi állandóan arról brekeg, hogy semmi más nem akar lenni, mint egy kilapított békabőr a Boszorkány papucsának talpán, úgy viselkedik, mintha legalább három királyfi bújt volna el benne egyszerre. Azaz ez is egy hímsoviniszta disznó. Azaz béka. Mint a többi.
Nézzük levegőnek.
————
– Vajon légnemű vagyok-e? Kiderül…
– Ki kellene szellőztetni. Nagyon poshadt ez a levegő.
————
Ugyan meddig fognak játszmázni? Amíg világ a világ.
Vagy amíg vége nem lesz a mesének.
És a papucsállatkák legalább kussban vannak
Jesszus Máriám – kapott a fejéhez a Boszorkány. – Mi lesz, ha ez a bolondos Vartyogi egyszer tényleg elhiszi, hogy ő a királyfi békabőrben és kezdi maga alatt a fehér lovat keresni?
Mióta is pergetjük már ‘együtt’ a napjainkat, mióta is táncol néha az idegeimen? Nem is emlékszem vissza. Valahogy ennél a békánál soha nem volt fontos az idő. Furcsa.
Régen, amikor még ifjú hercegnőnek gondoltam magam, akkor oly gyorsan futott a perc, az óra, most meg lassú folyamként hömpölyög. Azóta, amióta az az ifjú hercegnő rá nem döbbent, hogy valójában boszorkány. Sőt mindig is az volt, csak nem tudta, milyen képességek vannak a birtokában.
Hát most már tudja.
Térjünk vissza a kérdéshez, nem kell mindig kalandozni. Mi is lesz akkor Vartyogival? Néz rám a padló mélyéről vagy a tenyeremből azzal a csillogó szemével és még mindig nem döntöttem el magamban, hogy egy ártalmatlan és ártatlan lelkű béka, vagy egy őrületesen nagy geci manipulátor. Valószínűleg az utóbbi.
Hisz épp tegnap is pedzegette azt a királyfiságot, persze belecsavarva olyan szavakba, hogy kivételesen kénytelen voltam lefordítani neki, hogy mi is a vartyogása valódi tartalma. Pofátlanul el is ismerte, hogy lehet benne valami.
Szóval mit csinálok akkor vele?
Mit csinálok, mit csinálok? Papucsállatkát varázsolok belőle. Úgyis szeret az lenni. Csak az én tudtommal már másik két boszi mellett volt az. Azaz élvezi.
És a papucsállatkák legalább kussban vannak.
Hazudsz, kisanyám! Te nem vagy szub
Éjszaka találtam egy verset. Szerelmes vers. Olvastam már épp eleget ilyet. De egy versszaka figyelemre keltett. És elvégeztem némi műelemzést rajta, ahogy régen magyar órán kellett.
Tanulságos elemzés.
Csak pár sort idézek:
„Nem mást, csak az egész szivemet kérted.
És én adtam örömmel, hogy végre érezd,
fontos vagy, férfi vagy, a szavad számit.”
Mily szép szavak, szivet melengető érzések, nemdebár?
No vegyük csak részletesen, mit is ír?
„hogy végre érezd, fontos vagy”
Nagyon szépen kidomborítja, hogy a költő érezte, a szerelme eddig a kutyának sem volt különösebben fontos. És úgy gondolta, majd ő megmutatja, hogyan lehet a másiknak megadni a fontosság tudatát.
„hogy végre érezd … férfi vagy”
Arra is ráérzett a költő, hogy hibádzott eddig valami a szerelme életében a konzervatív férfi szereppel. Nem igazán volt nekije olyan. És úgy gondolta, na majd ő megadja és megmutatja, hogy ez a férfi Férfi, akire lehet számítani, az az igazi támasz, akiről minden nő álmodik valójában.
„hogy végre érezd … a szavad számít”
Kell ezt még tovább elemezni? Vagy most már más is érzi, hogy társának eddig sehol, senki előtt nem számított a szava? És ő úgy gondolta, hogy na majd ő megmutatja …
Vajon ki volt ez a nagyhatalmú sündisznócska nő, aki szub létéhez teljesen hozzá nem illően – nem mondtam még, hogy ez egy „szub” verse? – vette magának a bátorságot – botorságot? – , hogy azt hitte, majd ő megmutatja, neki sikerül és végre Férfit csinál a pasijából?
Hogy vette a bátorságot ez a nő, hogy azt állította magáról, hogy „szub vagyok”?
Hogy lett ezzel a teljesen hamis képpel egy BDSM közösség „minta szubja”, akire felnéztek, szavára adtak, példáját akarták követni?
Ez a nő nagyképű volt, tele valami torz, kompenzatórikus önbizalommal, és persze némi dominancia csírájával, már ha azt lehet dominanciának nevezni, hogy irányítani és vezetni szeretett.
Azaz minden volt, csak nem szub. És őt akarták követni, tartották példának, tisztelték a szubságáért? Hát … A BDSM közösség is járt iskolába, tanult verselemzést, nem volt legalább egy ember, aki megfogta volna ezt a pár sort, ízekre szedte volna és az álszub pofájába vágja: Hazudsz, kisanyám! Te nem vagy szub. És ti többiek: legalább ezt az öncsaló, nagyképű picsát ne kövessétek!!! Mert hamis útra visz titeket. Egyáltalán nem ez a szubmisszivitás.
Nem volt.
Akkor most megteszem én, önmagammal szemben. A vers címe Élet, született 2008 áprilisában, írta varnyu
Az ember életében az elviselhető csalódások száma limitálva van.
Ha az ember már közeledik a limit határához, egyre óvatosabbá válik.
Nem mindegy, hogy azt a kevés fennmaradó lehetőséget kire „pazarolja” …
Erdei tapasztalat
A Boszorkány körülnézett az erdőben, talál-e valami kincset, amire fel/lecserélhetné Vartyogit. Megnézett ezt is, azt is … és a végén hazabattyogott.
Leült a tűz mellé, magába mélyedt a tapasztalataival.
„Ez az út szomorú, mondhatni siralmas volt. Még mindig az a nagymellényű, nagypofájú, csillogó szemű Vartyogi a legjobb …”
A kunyhó titkai
Az erdei tapasztalatszerző séta után a Boszorkány és Vartyogi komoly beszélgetésbe merültek. A Boszorkány lenézett a csillogó szemű békára és ezt mondta:
– Azon gondolkoztam, hogy te nem vagy szub, én meg nem vagyok domina, de hogy mik is vagyunk, nem lehet jobban definiálni, mint úgy, hogy te Vartyogi vagy, a Rusnya Béka, én meg a Boszorkány. És ezzel kivételesen ne vitatkozz, mert mindketten tudjuk. Mi köt minket mégis össze? Nem azok a szokvány dolgok, mint az erdő többi lakóját. Ha elmesélnénk nekik, hogy mi a viszonyunk alapja, lényege, mondhatni kvintesszenciája, százból száz erdőlakó mondaná: na ezek aztán tényleg hülyék.
Mi viszont tisztában vagyunk a dolgokkal. Még jó, hogy nem szerettem beléd. Mert akkor már rég a süllyesztőben lennél, mint az előtted valók.
– Mi lenne, ha megpróbálnál beletenni abba a süllyesztőbe? És úgy kezelnél, mint egy senkit.
– A süllyesztőben lévők mind királyfik, csak egy sem olyan fehér lovon ült, ami nekem tetszett volna. De már minden érdeklődésemet elvesztettem irántuk. Ezt akarod?
– Ez a kockázat benn van a dologban.
– Ne rizsázz, Béka. Te különlegesen fontos akarsz lenni számomra. Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy levegőnek nézlek? Mit is mondtál rá? Hogy levegő nélkül nem lehet élni, az nagyon fontos dolog. Nos, te ennyire fontos akarsz lenni az életemben.”
Aztán még beszélgettek pár dologról, de az már a „százból száz nézne minket hülyének” kategóriába sorolható. És nem is tartozik senki erdőlakóra rajtuk kívül. A kapcsolat egyediségét az is emeli, hogy tele van titkokkal. Maguk és főleg az erdő számára.
Nem szabad fölösleges pletyizéssel degradálni.
Azok mind maradjanak a kunyhó titkai.
Varázslatok közepén
Valami különleges időjárás lehet mostanában – elmélkedett a Boszorkány -, hiszen legtöbbször nagyon komoly beszélgetések zajlanak a kunyhóban.
– Vajon mi a célod vele, hogy ennyire felbosszantasz, béka? Sose fogom megérteni.
– Ezen csak Te bosszankodsz, én meg értetlenül nézem.
– Na jó. Már megint nem jutottunk semmire .. Pedig azt akartam mondani neked ma, hogy kurvára hiányzol …
– Én ugyanezt szerettem volna.
– Hiányzol, mint béka; mint beszélgetőtárs; mint egy olyan különleges képességekkel rendelkező lény, egy mesealak, mint én vagyok, akinek néha bele tudok burkolózni az aurájába, mert ezt soha senkivel nem tudtam megélni és olyankor boldog vagyok, békés és elégedett. Hiányzol, hogy rád tegyem a lábamat, hogy néha megpróbáljak agyontaposni, mert akkor büszke lehetek arra, hogy nekem olyan erős békám van, aki még ezt is kibírja. Azaz büszke lehetek rád. És mindezeket úgy, hogy nem akarlak görcsösen birtokolni, nem vagyok féltékeny és nem bánom, hogyha néha békacsajok után koslatsz, mert még annak is tudok örülni, ha mástól kapsz örömet.
– Így még csábítóbb vagy.
– Azt akarom, hogy olyan békám legyen, akin kiélhetem minden szeszélyemet. Aki nem tudhatja, hogy mikor rúgok bele, vagy épp mikor simogatom úgy, mintha egy csodálatos királyfi lenne. Hogy ne legyek kiszámitható számodra. De minden cselekedetem olyan legyen, hogy örömünket leljük benne … Ez már régen nem játék, béka. Ez a mi közös valóságunk a varázslataim közepén.
Ott kell keresned
Ez a béka néha olyanokat tud vartyogni, hogy a Boszorkány kockásra karmolná magát legszivesebben … Vagy fogná Vartyogit és levest főzne belőle …
De valamelyik nap még önmagát is űberelte … Olyat kérdezett, hogy a Boszorkány dobott egy kurva nagy hátast, akkorát, hogy utána fél óráig kiskanállal kapargatta magát össze a padlóról.
– Ha felteszem azt a kérdést, hogy szeretnéd-e maradandóan, minden játéktól függetlenül [itt olyan titkokról beszélt, ami kizárólag a kettejük varázslatához tartozik], akkor mit válaszolsz rá?
– Na most ezt akkor leforditom, béka. Illetve először kérdezek. Mit értesz maradandó alatt? Az életem/életed/életünk hátralevő részét?
– Életed és életem hátralevő része értendő.
– Akarom.
– De ezt nem azért kérdezem hogy izgass vele! Hanem hogy ténylegesen […]?
– Most mégegyszer elmondjam, hogy akarom? Vagy hajlandó leszel rá, hogy egy szóból is érts?
– Így már értem.
– Most azon kuncogok, hogy ez teljesen olyan, mint egy „holtomiglan-holtodiglan” kérés.
– Az is lehet. Mi a fenének vágyom rá, hogy csak Téged szolgáljalak?
– Ezt most már minden este meg fogod kérdezni tőlem?
– Hát ha nem tudod a választ…
– Ez a válasz a te lelkedben van, béka, nem az enyémben. Ott kell keresned.
Tedd ki az asztalra
Milyen jó is – elmélkedett magában a Boszorkány, – hogy csak minden századik szavát hiszi el Vartyoginak. Füllent, ferdíti az igazságot, mint minden gyarló béka. Persze az esetek többségében nagyon könnyen rajtakapható.
Mikor hinne neki jobban? Hát talán akkor, ha minden szavát legalább másik három erdőlakó igazolná. De még akkor is rezegne a léc.
Ha az erdőben létezne olyan fölösleges találmány, mint személyi okmányok – de jó, hogy ez a világ még mentes ettől … – akkor lehet, hogy nekiszegezne egyszer egy kérdést.
– Ha azt kérném, hogy mutasd meg a személyi igazolványodat, megmutatnád?
– Meg, persze.
– No, akkor tedd ki ide az asztalra.