sali 4.
– Ne legyél ilyen alázatoskodó, mert az nem a te dolgod. Majd én megalázlak, ha kedvem lesz. Te csak legyél büszke férfi. Mert ha nem vagy az, nincs értelme megalázni.
– Jobban esik nem büszkének lenni, hanem 0-nak, jobban élvezem.
– Te hülye vagy, de már mindegy.
– Ezt is tudom élvezni.
– Borzalmas vagy.
– Olyan ez, mintha leköpnél a szavaiddal.
– Kénytelen leszek keresni valamit, amit nem élvezel ……..
– Mi lesz az?
– Mit szólsz hozzá, ha eztán kezitcsókolommal köszönök neked?
– Az azért megalázó lenne. Mintha nem tartanál férfinak.
– Kezitcsókolom és alázatos tiszteletem.
– Hogy hangzana, ha kezitcsókolomot köszönnél nekem, miközben a feneked alatt lennék. Mondjuk ráülnél a hasamra, mellkasomra.
– Hülyén.
– És ha elmarad a kezitcsókolom?
– Nem köszönnél nekem kezitcsókolommal? Szégyeld magad !! Milyen férfi vagy te??
– Szeretnéd, hogy úgy tegyek és még kezet is csókoljak, mint egy Dámának?
– Úgy tegyél, mintha férfi lennél? Hát az kicsit nehéz lesz neked ….
– Nagyon ügyesen törlöd belém a talpadat verbálisan.
– Töröl-ném …. ha egyáltalán alkalmas lennél rá … de még arra se vagy jó.
– Hogyan lennék rá teljesen alkalmas?
– Még erre is én jöjjek rá??? A kaját ne rágjam meg helyetted, babuci?
– Ezzel arra célzol, hogy egy értéktelen senkinek tartasz?
– Olyan vagy, mint egy csecsemő …. Nyűgös és haszontalan. És csak a gond van vele. Etetni kell, pelenkázni kell, hasonlók.
– Szeretnél etetni? Mint a madárfiókádat?
– Ne. Ilyeneket ne. És ne ilyenkor. Szerintem a tizediken is hallották a röhögésem.
– És ha úgy etetnél, hogy közben a farkamat simogatnád? És nem lenne rajtad bugyi.
– Azt akarod, hogy felfázzak? Te szadista állat.
– Bírnál vajon egy 1 órás nyalást?
– Stopperrel csinálnád?
– Saccperkábéval. Meg a nyelvemmel.
– Kizárt, hogy a telefonodon nincs stopper.
– Szeretnél ilyen parancsot adni nekem?
– Hogy legyen rajta stopper?
– Hogy használjam, hogy minél tovább nyögdécselhess.
– Te kínozni akarsz engem? És élvezni, hogy hallod a nyögdécselésem? Te egy szadista disznó vagy?
– Igen, ezt tenném hogy szenvedhess!
– Te szarjankó.
Engedje folyni vagy nyelje
Hajnalban
arra ébred, hogy a rettegés éles szélű kockái bugyognak fel a torkán. Sötét van. Okádja ki magából a darabkákat, mind felsérti a torkot, már ömlik a vér, függönyben lóg a szája szélén. Gondolkodik, hogy engedje folyni vagy nyelje.
Reggel
arra ébred, hogy ragyogó zöldben tündöklik a világ, a virágok illatától terhes a lég és mindenbe bele van égetve: az Élet szép.
De nem feledi a hajnalt. Töpreng, hogy megvárjon-e még egy ilyet.
Aztán úgy dönt, vár. Megvárja. Még akkor is, ha minden hajnal ilyen lesz. Egyszer úgyis eljön az idő. Miért fosztaná meg magát a reggel gyönyörétől.
(2016.05.27.)
Egy reggel a Boszorkány arra ébredt hogy hályogos szemével kristálytisztán lát. Megnézte magának jobban a békát.
Hiszen ez nem is béka, hanem egy madár. Ül egy korhadt fán a kunyhója mellett, lábán madzag. Istenem, ez nem lesz így jó.
Kicsomózta a madzagot és azt mondta:
„Isten veled, Madár. Mától szabad vagy. Menj békével.”
Másnap, ahogy a Boszorkány reggel kiment a kunyhója elé, hogy megmelengesse magát a fátyolos nap gyenge fényénél, azt hitte, hogy valami bogár ment a szemébe, vagy meghülyült, vagy bármi hasonló.
Mert a faágon, amiről tegnap eloldozta a „rabját”, most megint ott ült a Madár …
– Madár, te normális vagy? Tegnap elengedtelek. Még szabadító levelet is kaptál. Mit csinálsz itt? Miért nem a mezőn hajkurászod a madárlányokat?
– Szolgálni akarlak – mondta a Madár és lenézett a fáról lógó madzagra. – Kösd vissza a lábamra.
Fényességes macskagyökér … Meg bírnak valaha szabadulni egymástól? Hmm … talán majd az üveghegyen túl …
nem létező mesék
ki kell söpörni most mindent
annyi a változás, hogy szinte fáj. mintha lenyúzták volna a bőrét, minden porcikája érzékeny … érzékeny? könnyed szó, de nem az az üvöltés, ami kiszakad a torkán, ha csak egy gyenge szellő fújja meg a bőr nélküli test, megnyúzott vinnyogó kínjait
és tudja, hogy bírni kell. tovább. minden percben tisztában van az élettel … vagy halállal? a kínok nélküli lét már csak a mesékben létezik
a mesékben
amik nem léteznek
ki kell söpörni most mindent
Nem a sóvárgás
Olyan az a kapcsolat, mint a szivek hídja …
Néha rálépnek, hol az egyik, hol a másik, tesznek egy-egy tétova lépést. Egymás felé.
Sóvárogva néznek.
Sóvárogva gondolnak.
Mi lehetett volna, ha.
Aztán megint semmi.
Kitörli a szeméből azt a pár csepp könnyet, ami ilyenkor elhomályosítja a látását. Közben megállapítja, hogy mindig utálta azt a filmet.
Pedig szereti a romantikus dolgokat.
De a reménytelenség … bosszantja. Nincs rá jobb szó.
A reménytelen dolgokat el kell engedni. A problámákat meg kell oldani. Csak ez viszi előre az életet.
Nem a sóvárgás.
De azért most szomorú egy kicsit.
(2016.06.06.)
Amikor a BDSM valódi perverzióvá válik …
Azt hiszem, most tudom megfogalmazni, hogy mi volt a bajom az utóbbi években a BDSM-mel. Miért lettem hitehagyott.
Olyan kapcsolataim, beszélgetéseim, akármijeim voltak, amiben vagy engem akartak a padlóba dörgölni, mint szubot, hogy egy senki legyek, vagy azt várták el tőlem, hogy én tegyem meg ezt a másik féllel dominaként, hogy ő legyen egy senki. Mindez dúsan megtűzdelve technikai részletekkel, mintha az adná a BDSM lényegét.
Azaz mindenben ott bújkált a senki, a nulla, a zéró.
Egy barátom megkérdezte, miért Zéró. Csak annyit tudtam mondani, hogy nem tudom. De valamiért ezt éreztem most helyesnek. Hát igen, a név választásban is van egy nagyon mély belső logika, még akkor is, ha az ember nem veszi észre …
Ha egy kapcsolat arról szól, hogy az egyik fél a valaki, a másik meg a senki, akkor az a kapcsolat működésképtelen. Mert embertelenné válik.
Ha a BDSM-ből hagyják kiveszni az emberi érzéseket, akkor válik valódi perverzióvá.
És azt én elutasítom.
A BDSM csak akkor elfogadható számomra, ha érzések (is) vannak benne.