Most van.
Az a bizonyos leghosszabb éjszaka. Amikor minden a legsötétebb.
Néha jobban szeretem, mint a legrövidebbet.
Ilyenkor ünnepelték az ókori Rómában a Saturnaliát.
Szaturnusz. Az én bolygóm. Nagy, hideg és gyönyörű.
A gyűrűivel.

Ilyenkor mindig szomorú és boldog vagyok egyszerre. Kezdődik számomra az év lezárása. Most eszembe jut a régi Saturnalia. Ahol az ünnep alkalmával megfordultak szerepek. Az urakból szolgák lettek, és viszont.
Vajon mi lettem volna, ha akkor élek?