… se Zylo, se más se …
Jaja, a Sony Ericsson Zylo. Hát megvan persze. És kurva jó telefon. Nem tud annyit, mint a W902-es, mert az tényleg csúcskategóriás. Ez csak úgy közepes. Egy gond volt – már csak múlt időben -, hogy nem jó bele az a 8 gigás kari, ami a W902-esben van. Én nem értek a memkarikhoz. Csak azt láttam, hogy az bizony nem fér bele az Istennek sem -lol Kénytelen voltam hát szakemberhez fordulni tegnap, azaz szombat délután fél háromkor. Merthogy akkor jött a szakember, a Tomi -mosoly
Szóval akkor jött a Tomi, a 3. ex megnézni az új telefont. Mert ő is olyan bolondja az ilyeneknek, mint én -lol Biciglivel jött, amit épp tegnap délelőtt vett egy tizesért. (Gyakran szokott venni biciglit. Mert általában ellopatja. Vagy sokszor viszi az épp soros kerékpárját javittatni, mert a gumi kipukkad alatta. Mert úgy megy, mint az őrült -fet ) Rögtön mondta, hogy az oda nem fér bele. Mire mondtam, hogy erre a nagyszerű megállapitásra már én is eljutottam a szemmértékem segitségével -lol És kérdeztem, hogy akkor az újba milyen kari való. Mire közölte, hogy abba már microSD kártya kell. Nosza, mondtam én, adok oda pénzt és szerezz nekem. Most??? – kérdezte kétségbeesve. Mondtam, hogy persze. Mire közölte, hogy csak a Tescóba hajlandó elmenni. Mondtam, hogy nekem az is jó lesz, mert nem várok tőle olyan lehetetlenséget, hogy szombat délután kinyittason a kedvemért számitástechnikai szaküzletet -fet Megértésemet értékelte („Anyám, ezt is csak a te kedvedért …. hulla fáradt vagyok, az új csaj reggel óta ott ül egyedül a lakásban” … „Nem baj Tomika, ha eddig kibirta, kifogja még birni egy óráig, legalább edződik a stilusodhoz. -vihog „)
Na, a Tomi elment a Tescóba. És nemcsak egy 2 gigás microSD kártyát hozott (elég az nekem, a 8 gigás sem volt kihasználva), hanem egy USB elosztót is, mert az enyém már régi gép, összesen két kimenet van rajta. És hozott egy USB-s blútyúkot is. Ja, meg egy kombinált kártyaolvasót. Bedugta a ketyeréket a gépbe, pároztattunk mindent mindennel, igy már a gép és a két telefon blútyúk segitségével tud egymással kommunikálni. -lol
Az ex-et már kb. két éve kérdeztem, hogy nem kellene ehhez a géphez venni legalább egy USB elosztót? Annyit kérdezett csak, hogy minek az nekem … És amikor a Tomi mondta, hogy miért nem veszünk egy elosztót, a háta mögött őt is lehülyézte … Mint mindenkit …
No komment …. -wehe
Szerencsére most már nem hiányzik se Zylo, se más se. Minden szükséges ketyerém megvan -mosoly