belenéztem végébe, közepébe, és sajnos az elejébe is. illetve hála Istennek. mert rájöttem, hogy a 2010. szeptembere előtti cuccokat képtelen lennék mégegyszer végigolvasni. még a belenézés is kicsinált. szörnyű … mert csak azt láttam, hogy az ember milyen katasztrófális hülye tud lenni éveken keresztül. ez nem a hétköznapi sima emberi hülyeség, hanem annál sokkal rosszabb. egy agymosott senki vonyítása, ömlengése .. borzalmas …

az évek és az átszerkesztések során már többször átolvastam. nincs több kapacitásom arra, se az agyamban, se a lelkemben, hogy azzal az iszonyatos hülye picsával, aki voltam, megint szembetalálkozzak.

máskor sem voltam túl „értelmes”, de az volt a mélypont. pont? három és fél év… egy katasztrófa, ami abban az időben keletkezett. és már semmi megbocsátó jóindulat nincs önmagam irányában arra az időszakra nézve. arra a – nincs rá elég sértő szó – hülye, vak, befolyásolható és teljesen éngyenge, emiatt maximálisan minden téren kihasználható picsára nézve, aki akkor voltam, amikor azt hittem, hogy életem legboldogabb periódusát élem …

van egy másik közel két év is, a közgazdász idejében, ahol nemcsak olvasok, hanem ha találok még valamit, nyírom is ki szép sorban, pedig egyszer már ezt megcsináltam, de a blog részmentésekből van visszaállítva, maradtak itt-ott olyan hamis, álszent és leginkább súlyosan megalkuvó dumák, amik fájnak, ha olvasom …. megérdemlem. nem lehet büntetlenül közel két évig azt színlelni, hogy szeretek valakit, akit pedig maximum az elején kedveltem, de semmi több, aztán már azt sem, csak az agyamra ment – utálom a totyorgó tojósgalambokat – és férfiként meg a vonzereje a nulla alatt volt számomra. hogy mégis miért csináltam? mert azt gondoltam, hogy valakinek jót teszek vele… kibaszott önfeláldozás … nem, nem szabad csinálni.

senkiért sem