Nem jó nap a mai. A magány madara megint a vállamra ült és azt rikoltozza: Soha már … Nem az egyedüllét, mert az nem rossz, azt nem szenvedi meg a lelkem. De ez a fránya magány-madár épp a véremet szivja, tépdeli a láthatatlan húst a lelkemből. Apró véres húscafatok lógnak a szájából, én meg nézem tehetetlenül, ahogy darabonként igyekszik felfalni a lelkem. Már magam is csak egy véres maradék vagyok éppen. Hess innen, te nyomorult. Ne üvöltsd a fülembe, hogy soha már … Takarodj mellőlem.