Szomorú vagyok.

Heteken keresztül szüksége lett volna valakinek a semminél hathatósabb segítségemre és nem tudtam megfelelni ennek az igénynek. Elégedetlennek és elégtelennek érzem most magam. Bele kellett volna vinni a szakmám? Akkor jobban ment volna? De hisz másért sem küzdök, hogy mint hogy a magánéletemből kihagyjam. Hisz olyan fárasztó néha.
Hát … az Élet ezek szerint nem veszi figyelmbe a segítők munkaidejét. Soha nem lehet teljesen letenni a lantot. Mert mi van, ha szükség van rá?

Nincs most jó kedvem. Elégedetlennek és elégtelennek érzem magam.