Thomas Dylan:
És nem vesz rajtuk erőt a halál

És nem vesz rajtuk erőt a halál.
Olybá vétetnek majd a pőre holtak,
mint lakói a szélnek, s esti holdnak;
míg csontvázuk letisztogatva korhad,
csillag gyúl ki könyökökön, s lábfejen;
ki elveszti eszét, majd észre tér;
ki tengerbe vész, ismét partot ér;
szeretők halnak, él a szerelem;
és nem vesz rajtuk erőt a halál.

És nem vesz rajtuk erőt a halál.
Bár a tenger örvényei alatt
nyugosznak, holtuk meddő nem marad;
kínpadra vonva, hol az ín szakad,
s a kerékre kötve, meg nem törhetők;
kezük között kettéhasad a hit,
s orrszarvú bűnök testüket átdöfik;
minden széthull, de ellenállnak ők;
és nem vesz rajtuk erőt a halál.

És nem vesz rajtuk erőt a halál.
Nem hallják immár a sirály jaját
s a parton megtörő hullám zaját;
hol virág lélegzett, fejét virág
nem emeli az esős szélbe már;
bár nincs eszük, s feküsznek mereven,
lényegük általüt a százszorszépeken,
s a nap felé tör, amíg csak a nap áll,
és nem vesz rajtuk erőt a halál.

Dylan ​Thomas összegyűjtött versei

Az olvasóhoz

Összegyűjtött költeményeim verses előhangjával köszönteni óhajtottam olvasóimat, az idegeneket. Ebben a könyvben együtt van verseim java része, azok legalábbis, amelyeket, mind e mostani esztendeig, megőrizni kívánok. Némelyikükön javítottam kicsit itt-ott, ám ha sorban kijavítgatnék mindent, ami ma nem tetszik nekem ebben a kötetben, annyi munkámba kerülne, hogy új versek írására nem is maradna időm.
Olvastam valahol egy pásztorról, aki a kérdésre, hogy miért tesz így, mármint bűvös körök közepén miért űz hold-varázslatot és mondogat nyáj-óvó igéket, azt felelte: „Kötözni való bolond lennék, ha nem tenném.” Ezek a versek, minden durvaságukkal, kételyükkel és zűrzavarukkal együtt, az Ember szeretetéből és Isten dicséretére íródtak, s én kötözni való bolond lennék, ha nem volnának.

1952. november
Dylan Thomas

https://hu.wikipedia.org/wiki/Dylan_Thomas