Halk roppanással törik szét a vékony tésztából varázsolt sütemény. Íze nincs, pedig olyan, mintha egy kis különleges alakú lekváros kifli lenne. Benne gyümölcs helyett kicsi cédula. Szerencsesütemény. Virtuális, mint sok minden a mai világban …

Bár múltkorában valós is akadt a kezembe. Itt a szomszédos filléres áruházban, a Pennyben, melynek árai lassan az égbe kúsznak, legutóbb valós is kapható volt. Horribilis áron. Diszes dobozban. Egyet megtörtem, a cédula üzenete semmit nem mondott. Közhelyszerű általánosság. Nah jah, mit várjon az ember a Pennytől?

Most törtem egyet virtuálisan.

Egy embert szeretni azt jelenti, hogy olyannak látjuk, amilyennek Isten gondolta.

Mosolygok magamban. Mert egyetértek.

Közben néha mozgatom a csúszkát a képernyő bal szélén lévő kis pop-up ablakon, ide-oda, ide-oda, mint szinte minden este. És visszaolvasom. Néha pár sor, néha száznál is több. Nyitva van mindaddig, míg ki nem kapcsolom a gépet … Nézegetem, olvasom, néha annyiszor, hogy szinte már fel tudnám mondani fejből a beszélgetés szövegét. A GTalk kis ablaka. Aztán, miután már elégszer elolvastam, a csúszka megállapodik a beszélgetés végénél, a szemem pedig egy kis piros hangulatjelen …