Ha JajgaDom bizton fel akarta vidítani Nyögdicsét, mesélt neki a szabálykönyvről, amit régen Y csinált X-nek. Nyögdicse mindig röhögőgörcsöt kapott a szabályok számától. Meg úgy egyáltalán a szabályzattól.

Egyszer volt egy Micimackó, aki mondott pár szót azokról a szabályokról, amit ő alkotott a nője számára. Azt nem mondta, mennyi, Nyögdicse nem is kérdezte. De már akkor szöget ütött a fejében valami.

Mi szükség lehet ilyen dolgokban szabályzatra? Amit esetleg még pontokba is foglalnak. Sokba.

Nincs elég szabály az életben, amit akarva-akaratlanul, de muszály tartanunk, hogy ne nézzenek neandervölgyinek, és ne seprűzzenek ki a normális emberek – vajon mit jelent az, hogy normális? Nyögdicse megért már pár tavaszt, de még mindig képtelen meghatározni, most kezdjen el statisztikát, vagy szociológiát vagy akármit tanulni, hátha azokkal behatárolható, ki a normális és ki nem? Ugyan … – maguk közül?

Hiszen a BDSM önmagában is egy szabályszegésnek minősíthető. Miért éreznek kényszert emberek, hogy ebben az irreálisan gyönyörű, és veszélyes szabálytalanságában izgalmat adó csodát – most a BDSM-re gondol Nyögdicse – még több és még ostobább szabállyal rúgják farba, mint amit a való életben tartani kell …

Készülj. Most tízet fogsz kapni ide, ötöt oda …ezért és ezért. Tisztára, mint a feketepontok kisiskolás korában. Unalmas. És szellemtelen.

Hát nem igzalmasabb, ha az ember soha nem tudhatja pontosan, mikor és hová fog lecsapni az a vessző?