Százlábú
Hány lába van a póknak? Hat vagy nyolc? Tudja a fene. És hány van a százlábúnak? Cirka száz.
Na most nekem is annyi van. És mind bal. Még ilyen elbaszott kedvvel ébredni -vaa Még jó, hogy a gyerek megy a városba, meg az apjához … Most már csak a macskának kell megúsznia engem -wehe
Na, majd elmúlik …. Azért nem vagyok túlságosan beszarva tőle -mosoly Ha nagyon nem akar múlni, akkor majd keresek a Youtube-on mulatós zenét … és azt hallgatom.
Scooter-Friends
Elhatároztam, hogy ma – ameddig ez a százlábúságom el nem múlik – nem nyitok új posztot. Mindent ide irok.
Az előbb láttam magam előtt egy mérleget. És az egyik serpenyőben ott volt a gyerekem iránt érzett szeretetem. Serpenyő durr le. Elképzeltem, hogy mit lehetne a másikba tenni, hogy egy kissé megemelkedjen ez a serpenyő -mosoly Épp nem találtam semmit.
Tudom, hogy a gyerekem kissé lökött. (Ki nem az?) Azt is tudom, hogy néha úgy beszél velem, hogy nyílik a bicska a zsebemben. (Na, ilyen mástól is szokott lenni.) És sokszor ki is használja a szeretetem. (Mások is megtették már, a kurva életbe.) Most indult el a használtcikk piacra. Aztán meg megy az apjához. De előtte még kioktatott, hogy a gombaleves főzésénél nehogy tegyek bele pirospaprikát. És még véletlenül se valami tésztát, vagy nokedlit. És nyugodan vágjam bele mind az öt karalébélevelet. És egy darab karalábét is. A többi zöldségen kivül. És tehetek bele pár rózsa karfiolt is.
– Te gyerek! Mióta tettem én bármilyen levesbe az elmúlt három hónapban akármilyen tésztát vagy nokedlit, he?? És meg ne tanitsál már gombalevest főzni!!!
– Jól van, csak mondtam. – És elmondja mégegyszer. Hogy mit tegyek bele. És mit ne. Mást meggyilkolnék ilyenért.
És a mérleg serpenyője csak még súlyosabb lesz ezektől is … és a szivemben újabb ragyogóan feslő virágot bont a szeretet -mosoly