Szerelem ötvenen túl…

Én így érezem… Soha senki ne adja fel. Mindenkit utolér. Az idöskori szerelemben az a szép, hogy megtanuljuk egymást jobban „becsülni”. Szexben? Mi már mindent tudunk és még semmit nem felejtettünk.

Boldogság 50 körül/után… Azt hiszem, hogy mi egymásban találtuk meg azt az örömöt, amit mások oly sok éven át hiába keresnek. Az ismeröseink többsége azt hiszi, hogy ha körülveszi magát csilingelö-bilingelökkel (ezen a fogyasztói társadalom csodáit értjük), ha elutazik egzotikus tájakra, akkor majd boldog lesz.

Nem! A boldogság önmagunkban rejlik. Amikor belenézek Kedvesem szemébe, megszünik körülöttünk a világ, és csak azt látom, hogy fokozatosan felderül az arca, minden ráncocskája mosolyog és a szemében egy olyan különleges fény gyúl, amitöl elgyengülök. A szemeink hosszú-hosszú idön át képesek beszélgetni egymással, miközben egymást simogatjuk, ahol érjük. Mindez nem heves, inkább nagyon lassú, ahogy az ember kiélvez minden falatot kedvenc ételéböl. Természetesen szavakkal nagyon nehéz visszaadni egy érzést, erre talán a költök képesek, akik már annyian és oly sokszor megénekelték ezt!
A mi együtt töltött idönknek a lényege a boldog idötlenség. Van, hogy úgy telik el egy nap, hogy csak azt vesszük észre, hogy ránk esteledett. Nem is tudom, hogy ezeknél az együttléteknél hol kezdödik a szex.

Nekünk nincsenek „erogén zónáink”, mert az egész testünk az, ahol csak egymáshoz érünk, az mind-mind fantasztikus érzés!

Nekünk minden tetszik egymásban: ahogy a pohárért nyúl, ahogy feltépi a cigis csomagot, vagy ahogy alszik, önfeledten. A testi szerelem az egymásba tekintetébe olvadástól a beteljesülésig majdnem ugyanaz a jó érzés! Nem tudom megmondani, hogy egy nap alatt hányszor vagyunk egymáséi, mert azt mondhatnám, hogy csak egyszer, de az reggeltöl estig tart. Mindent mondhatnék. De mi egymáséi vagyunk akkor is, amikor nem vagyunk közel egymáshoz! Mi az együtt töltött idö közben jókat beszélgetünk, becézgetjük egymást és örülünk, örülünk, örülünk. Mi soha nem kíváncsiskodunk egymás dolgai iránt, így aztán legbensöbb titkainkat is elmondjuk egymásnak. Azért persze mindkettönknek megvan a saját énje, amit nagy-nagy tiszteletben tartunk. Feltétel nélkül megbízunk egymásban.
Sajnos nem tölthetjük minden egyes napunkat egymást átölelve, de ezek az egybefonódva töltött órák annyi energiát adnak mindkettönknek, hogy utána megy minden, mint a karikacsapás! Szinte szárnyakat kapunk, jó ötleteink támadnak. Másképp látjuk a világot, amióta egymásra találtunk: nem vesszük észre a sok mocskot magunk körül, csak a szépet. De még az is más színben ragyog. Mindenkit megértünk, mindenkinek megbocsátunk, és belül van a béke.
Azt hiszem, ezt nevezik szerelemnek.

/Zoria/

(forrás)